A Brazilok teljes filmzenéjét, így a Hajnaltájt szövegét és zenéjét is Bornai Tibor írta. Olyan sodró hangulatú, élettel, örömmel  teli, játékos zenei világot hozott létre, amely pontosan leképezi és tovább is fejleszti a film hangulatát, és amelynek köszönhetően valószínűleg minden néző dudorászva jön majd ki a vetítés végén a moziból. A dalt az elsősorban színésznőként ismert Jordán Adél énekli, aki a Puszi együttes énekesnőjeként is színpadra szokott állni.

Brazilok

M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor, rendezők szerint:

„Bornai Tibor rendkívül sokoldalú és színes egyéniség, szinte képtelenség tőle lehetetlent kérni. De nekünk  majdnem sikerült. A forgatás során az egyik jelenetben közel 300, zeneileg nem képzett statisztát kellett rábírnia arra, hogy egyszerre és tisztán énekeljenek el egy dalt, annyiszor, ahányszor a felvétel megkívánja. Ez olyan nehézségű feladat, mintha úszni nem tudó embereket arra kérnénk, játszanak végig egy vízipóló meccset. Ebbe Bornai mester alaposan bele is izzadt, és nem csak azért, mert 38 fokban, tűző napon kellett mindezt levezényelnie. De a végeredmény jó lett.

Nem volt egyszerű eldönteni azt sem, hogy ki énekelje a Hajnaltájt c. dalt. Sokáig kerestük a megfelelő hangot, és nem azért volt nehéz dolgunk, mert Magyarországon nincs elég képzett és szép hangú énekesnő. Nagyon is sok tehetségünk van. De nekünk nem egy tökéletesen képzett hang kellett, hanem egy nyersebb, minden énekesi allűrtől mentes, természetes, a szó jó értelmében véve egyszerű hangot kerestünk. Végül Bornai talált rá Adélra, és mi, amikor meghallgattuk a Hajnaltájt nyers változatát, azonnal elfogadtuk a választását. Adél ösztönösen ráérzett a dal hangulatára, üzeneteire. Rá volt szükségünk.“

A Brazilok gondolat- és érzelemgazdag úton viszi végig a nézőt egy sodró történeten. A Hajnaltájt c. végefőcímdal videóklipje a film sűrített érzelmi, hangulati világába repíti a nézőket: