2017 november 2-5. Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapesti Francia Intézet, Corvin Mozi

Felújított Fábri-filmek és egyedülálló külföldi filmritkaságok az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon!

Az elmúlt hónapokban újjászervezett Filmarchívum négy napos nemzetközi archív filmfesztivált rendez Budapesten. Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton 2017. november 2-5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Moziban lesz.

A Filmarchívumot működtető Magyar Nemzeti Filmalap tíz évre szóló Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási programot indított el a nemzeti filmvagyon filmjeinek restaurálása érdekében. Elsőként Fábri Zoltán teljes életműve került a programba. A magyar film nagy klasszikusa, Fábri születésének 100. évfordulója alkalmából a közönség először a Budapesti Klasszikus Film Maratonon láthatja a rendező öt, digitálisan restaurált filmjét. A rendezvény nyitófilmje a Cannes Classics-ban már nagy sikerrel vetített Körhinta lesz.

Hannibál tanár úr

Hannibál tanár úr

A rendezvénysorozaton látható lesz a Hannibál tanár úr, a Két félidő a pokolban, az Utószezon és A Pál utcai fiúk című filmek digitálisan restaurált 4K felbontású mozikópiája is. A filmek restaurálása az operatőrök – Hegyi Barnabás, Szécsényi Ferenc és Illés György – tanítványainak közreműködésével készült. A 100. évfordulóra megjelenő díszdobozos életmű-sorozat első, öt lemezt tartalmazó DVD kollekciója, az 1955-61 között készült korai klasszikus Fábri-filmek teljeskörűen restaurált, kiemelkedő darabjait tartalmazza, számos korabeli és frissen forgatott extra kíséretében.  A díszdobozos Fábri DVD bemutatása a Budapesti Klasszikus Film Maraton első eseménye lesz. A Maratonon egy kerekasztal beszélgetés keretében mutatják be Barabás Klára „A történelem körhintáján” című Fábri Zoltán monográfiát is.

Pál utcai fiúk

Pál utcai fiúk

Az idén 60 éves Filmarchívum a kezdetektől fogva együttműködik más, főleg a környező országok filmarchívumaival. A kooperáció a gyűjtemények bővítése, óvása és kutatása miatt is elengedhetetlen fontosságú. A Budapesti Klasszikus Film Maratonon, a restaurált magyar filmremekek mellett, olyan Magyarországon ritkán, vagy sohasem vetített külföldi filmcsemegéket is láthat 35 mm-es kópiákról a magyar közönség, amelyeket külföldi filmarchívumok „születésnapi ajándékként” küldtek a rendezvényre. A Nyitott archívumok c. programban a magyar vonatkozású, régi mesterműveket teljes pompájukban, gyönyörűen felújítva élvezheti a közönség.

A német filmintézettől érkezik a Vaszary Gábor bestsellere alapján, Romy Schneider főszereplésével készült Monpti, a Deutsche Kinemathek-től a Rudolph Máté fényképezte Vampyr, a francia CNC Archívumából, az 1938-ban teljes mértékben Budapesten forgatott Egy pesti éjszaka. Az amszterdami EYE Filmmuseumból jön Kertész Mihály Utolsó hajnala, a Bolognai Cinetecából pedig a Martin Scorsese World Cinema Foundation által felújított két film: André de Toth: Két lány az uccán és Fejős Pál: Tavaszi zápor.

A Cseh Filmarchívum az Oscar-díjas Üzlet a korzón c. filmet küldi, melynek rendezője, Ján Kadár Budapesten született, a szlovákoktól jön a szlovák-magyar koprodukcióban készült Szent Péter esernyője, a Szerb Filmarchívumból pedig Dusan Makavejev Szerelmi ügy, avagy egy postáskisasszony tragédiája c. filmje, melynek főszereplője Eva Ras, magyar származású.