December 5-én szombaton 14 órakor Cakó Ferenc élő homokanimációs előadását, korábbi, emlékezetes munkáit és Világmesék címmel most készülő új sorozatából két epizód ősbemutatóját láthatja a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében.

cako_2015_karacsonyi-mesek2

Cakó Ferenc 40 éves pályafutása során animációs filmjeivel a világ minden jelentős filmfesztiválján nyert díjakat, Cannes-tól Los Angelesen át Berlinig. Animációs filmjei közül a homokanimációs filmek hozták számára a legtöbb nemzetközi sikert. Ebből a műfajból fejlesztette ki a művész az élő homokrajz előadást, amelynek során a zenére komponált homokanimációt speciális technikai megoldással élőben, a mozivászonra kivetítve élvezheti a közönség.
Az animációs rendező hagyományosan minden év december első hétvégéjén mutatja be homokrajz előadását az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az idei, december 5-én 14 órától látható műsort Mikulás napja és a közelgő karácsonyi ünnepek ihlették. A szervezők 4-12 éves gyermekeknek ajánlják a programot. A korábbi előadások vidám hagyománya volt, hogy felhívnak a színpadra olyan gyerekeket, akik ki akarják próbálni a homokkal rajzolás szépségeit, amit a nézők, szülők kivetítve a nagy mozivásznon is élvezhetnek majd.

cako_2015_karacsonyi-mesek-
Cakó Ferenc a program keretében az elő homokrajzolás mellett korábbi emlékezetes munkáit és új, eddig sosem látott filmjeit is bemutatja. Nemrég készült el két rész új, Világmesék című sorozatából, amely a világ különböző országainak népmeséit dolgozza fel. A december 5-i előadáson két epizód ősbemutatójára is sor kerül, az egész sorozat csak 2018-ban lesz látható.

cako_2015_karacsonyi-mesek3
A különleges programra a belépők 1400 Ft-ért kaphatók az Uránia jegypénztárában, részletek: www.urania-nf.hu

Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/1054597037892271/