Vasárnap, a Harmadik Shrek régóta várt Los Angeles-i premierjén a Mann’s Village filmszínházba érkezők rövid időre elfeledkeztek a filmről, amikor két főszereplő bevonult a piros szőnyegen.  Ugyanis mindenki azt várta, hogyan viszonyul majd egymáshoz Cameron Diaz és Justin Timberlake, akik ugyan még párként kezdték el a forgatást, de már hónapok óta szakítottak, és azóta se nagyon beszéltek egymással. Persze a színésznő és énekes exbarátja „csak” hangjuk révén főszereplők, Cameron immár harmadszor bújik Fiona hercegnő bőrébe, Justin pedig barátnője unszolása vállalta el a serdülő Artúr király, vagyis Artie szerepét – melyet később élete legkönnyebb munkájának nevezett. Elsőként a rövid, rózsaszín Chanel ruhába bújt Cameron érkezett meg, és szorosan filmbéli párja, Shrek hangját adó Mike Myers maradt. Timberlake csak pár másodperccel később vonult be, és úgy tűnt, hogy sokáig nem is vesznek egymásról tudomást. Ám a közös stábfotó elkészültékor, melyen részt vett még Julie Andrews, Antonio Banderas, Rupert Everett és persze Eddie Murphy is, az egykori sztár-pár már széles mosollyal, szoros öleléssel és szenvedélyesnek tűnő „szájközei” csókkal üdvözölte egymást. Arról, hogy Cameron és Justin együtt távozott-e az eseményről, illetve arról az apróságról, hogy mindez pusztán reklámfogás volt-e, sajnos nincs híradás. (Shrek The Third – hazai bemutató: 2007. június 14.)