Cara Delevingne a világ egyik legismertebb, legnépszerűbb modellje, a models.com szerint jelenleg a világ 5. legjobbja a szakmában. Pedig nem szereti a munkáját. Azt mondja: rájött, hogy egy filmforgatáson sokkal inkább otthon érzi magát, mint a kifutón.

– Világ életemben színésznő szerettem volna lenni – mondta újságíróknak a 24 éves, 176 cm magas londoni szőkeség. – A modellkedést sosem csináltam igazán lelkesen. Valahogy nem pörgök fel tőle.

Bár a legismertebb divatmárkák ajánlanak neki szerződéseket, Cara nemrég úgy döntött, hogy megérett az idő: mostantól a szíve szavát követi, és a fotózások helyett meghallgatásokra jár. Valószínűleg sok rendező megörült annak, hogy dolgozhat vele, mert nem kellett soká várnia az első felkérésre: ő lesz a főszereplő a Csillagainkban a hiba írójának egy másik regényéből készült új filmben. A Papírvárosok-ban (Paper Towns, hazai bemutató: július 30.) Margót, a szeszélyes kamaszlányt alakítja, aki elbűvöli egyik iskolatársát, azután eltűnik. A srác pedig kénytelen hosszú útra indulni, hogy a hátrahagyott nyomok alapján megpróbálja megkeresni, és ha szükséges, megmenteni a lányt.

Papirvarosok_jelenetfoto (4)

– Nagyon jó volt Margót játszanom! Imádtam a figurát – lelkesedett a modell-színésznő. – Amikor annyi idős voltam, mint a karakterem, én sajnos nem voltam ilyen magabiztos, nem mertem ilyen öntörvényű lenni. Most legalább eljátszottam.