Új filmjében Channing Tatum azért keveredik egész világot megrázó csatába a Fehér Házat elfoglaló fegyveresekkel, mert a kamaszlányát akarja megmenteni. Roland Emmerich elképesztő akcióorgiát ígérő filmje, Az elnök végveszélyben szinkronizált előzetes (12E) (White House Down, hazai bemutató: augusztus 29.) egy a valóságban szerencsére elképzelhetetlen helyzetről szól: arról, ahogy egy terroristacsoport elfoglalja, és lerombolja az USA elnökének mindenütt jól ismert otthonát. Az elnök (Jamie Foxx) egyetlen – kéretlen – segítője a Házban ragadt Tatum, aki a lányáért jött.
A 33 éves színész mostantól át is érezheti, mit tesz egy gyermekét féltő apa: múlt csütörtökön megszületett első lánya, akinek nagyon jók az esélyei, hogy egyszer majd a reflektorfénybe lép: hiszen az édesanyja, Jenna Dewan is színésznő A pár 2008-ban ismerkedett meg a Step Up forgatásán, és még abban az évben egy Hawaii nyaraláson eljegyezték egymást. A büszke apa a twitteren tette közzé az örömhírt, így aztán rajongóik és barátaik azt is figyelhették, hogy ki miképpen reagál a bejelentésre. Az egyik leggyorsabb Jamie Foxx volt: „Isten hozott a világban, kis Tatum” – írta. Igazi elnöki szöveg.
IC Press