Egy szerződés komoly dolog: még a sztárokra is vonatkozik. Chris Evans, a Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó (Fantastic Four: Rise of the Silver Surfer, hazai bemutató: nyár) egyik főszereplője ugyan a forgatás megkezdése előtt aláírta a titoktartási megállapodást, ám gyorsan el is feledkezett róla. Amikor aztán a forgatókönyv újabb változatait kézhez vette, izgatott boldogsággal újságolta barátainak és ismerőseinek, milyen elképesztő kalandjai lesznek a csapatnak, és benne annak a lángoló srácnak, akit ő játszik. Pechére egy újságírónak is lelkendezett, aki persze rögtön megírta, amit megtudott.
A következmény: a stúdió komolyan megbírságolta a színészt – a bírságot a gázsijából vonták le.
Amikor kollégái között híre ment az esetnek, Jessica Alba, a Fantasztikus Négyes másik tagja, kérte, hogy ő is hadd fizessen.
– Az unokahúgom úgyis addig fog nyaggatni, amíg mindent el nem árulok – mondta. – Inkább előre befizetem, amit kell, utána legalább nyugodtan mesélhetek neki.
IC Press