A napokban mutatják be a honi mozik a Tökéletes trükk c. thrillert, amely a bűvészetről szól és az illuzionisták izgalmas, néha kemény és fárasztó világába enged bepillantást. Danny Blue sztárbűvész szerencsésnek mondhatja magát, egyrészt, mert egy zártkörű vetítésen tekinthette meg a filmet. Másrészt a karakterekkel ellentétben ő nem rivalizál kollégáival. Sőt adott esetben segíti őket és együttműködik velük, ha úgy adódik.

„Nagyon régi vágyam volt, hogy láthassam a filmet, korábban megnéztem a hivatalos trailerjét ami, remek volt. Szerencsére az alkotás sem okozott csalódást: igazi lendületes thriller mindemellett remek illúziókkal. Még tavaly felkerestem a film bűvészeti konzultánsait, hogy megkérdezzem tőlük mennyire valósak és kivitelezhetők a trükkök. Kapcsolataimnak hála, készséges választ kaptam tőlük. Sokan kérdezték már tőlem, hogy a magyar bűvészek rivalizálnak-e, mint ahogy Hugh Jackman és Christian Bale tette a moziban. Biztos van olyan, aki igen, de szerencsére nem tartozom közéjük. Korábban előfordult, hogy annyi megkeresést kaptam egy alkalomra, hogy átadtam egyik kollégámnak. Ezzel is segítve őt és a megbízót. Semmi sem veszett kárba. Visszatérve a filmre: kellemes csalódás volt, bizonyára ajánlom majd a többi honi bűvésznek.” – nyilatkozta Danny.

A „tökéletes trükk” c. film trükkjeit Danny is be tudja mutatni, és a későbbiekben talán egyiket-másikat láthatjuk is tőle. Egyelőre azonban eleget tesz a legújabb felkéréseknek. Legközelebb január 26-án láthatjuk fellépni a „Nem félsz, ha megtudom?” c. műsorával az Articsóka színpadon. Természetesen addig sem unatkozik: újabb trükkökön töri a fejét és dolgozik ezerrel a legújabb show elemeken. Hetente pedig külön rovattal jelentkezik a Flyerz hetilap hasábjain.