Van színész, aki a régi élményeit használja ihletül. Eddie Murphy-nek erre esélye sincs: ifjúkorában biztos nem beszélgetett állatokkal, nem változott kétszázkilósból ötvenkilóssá és nem volt vámpír Brooklynban. A verhetetlenül pörgő színész új vígjátékában az eddigieknél is fantasztikusabb ötletet kelt életre: apró földönkívüliek érkeznek a Földre, és hogy ne legyenek feltűnőek, járművüket pont olyan alakúra építik, mint a bolygó lakosai: Eddie Murphy tehát űrhajót játszik Az üresfejű-ben (Meet Dave, hazai bemutató: augusztus 7.), melyet a földi viszonyokról semmit sem tudó ufók irányítanak – kapitányukat szintén Murhpy alakítja.

De a legfantasztikusabb ötlet mélyén is ott lapulhat a valóság.

– Úgy telt a kamaszkorom, hogy a tesóim folyton azzal cukkoltak, olyan vagyok, mint egy ufó – mondta Eddie Murphy újságíróknak. – Néha úgy is éreztem, hogy egy másik világból csöppentem ide, aztán dacból rá is játszottam erre: komoly képpel a legfurább jeleneteket adtam le nekik, csak hogy bámuljanak. A ketchup-trükköt, ami Az üresfejű-ben szerepel, például tényleg megcsináltam. És legalább olyan bamba képet vágtak rá, mint a filmbeli partnereim…

IC Press