Ha egy színésznő azt nyilatkozza, hogy horrorfilmje forgatásából a mutánsokra emlékszik vissza a legszívesebben, az akár sértő is lehet. Például annak, aki nem mutánst játszott.

Sziklák szeme (Hills Have Eyes, hazai bemutató: május 11.) című filmben a kaliforniai sivatagban, az egykori kísérleti atomrobbantások környékén vegetáló emberevő mutánsok ejtenek foglyul egy eltévedt turistacsaládot. Az egyik áldozatot az ifjú Emilie de Ravin alakítja, aki az Eltűntek – Lost sorozatban már bebizonyította, hogy jól állnak neki a misztikus kalandok. Most viszont az is kiderült róla, hogy nem túl tapintatos nyilatkozó. Mert ahelyett, hogy Oscar-díjas partnernőjéről, Kathleen Quinlan-ről beszélt volna az újságíróknak, ő azokról a – jórészt ismeretlen – színészekről áradozott, akik borzasztóan eltorzítva, speciális testrész-kiegészítőkkel és sminkekkel jelennek meg a vásznon. – A szörnyek édesek voltak! – mondta –. Velük volt a legjobb játszani, mert csupa nagyon helyes színész volt a maszk mögött. Ezért nem féltem tőlük. Quinlan állítólag komolyan megsértődött, amikor ifjú kolleginája nyilatkozatát olvasta. – Jó, majd én is beszerzek hat liter művért, és magamra kenem. Hátha Emilie úgy engem is megjegyez majd – mondta.