Öt évig alkotott egy párt Uma Thurman és Ethan Hawke, miután az antiutópisztikus Gattaca című sci-fi montreali forgatásán egymásba szerettek. Akkor váltak szét útjaik, amikor kiderült, hogy Hawke viszont folytat gyermekeik, Maya és Levon bébiszitterével. A színész határozottan tagadta a vádat, és arra hivatkozott, hogy a házasság a rájuk nehezedő túl nagy nyomás miatt esett szét, ám a 2005-ös válás után nyíltan együtt járt Ryan Shawhugheszal, tehát a feltételezés nem lehetett teljesen alaptalan. 

Thurmant nagyon megviselte a válás, amiről többször nyilatkozott, de nem járt jobban Hawke sem, aki most úgy véli, 27 évesen még teljesen éretlen volt ahhoz, hogy megházasodjon. Ő is teljesen összetört, hogy Thurmannel el kellett válniuk. Aztán elég gyorsan magára találhatott, mert 2008-ban lánya született Ryantől, és még abban az évben összeházasodtak. Azóta még egy lányuk született. 

Ethan Hawke, Fekete telefon
Ethan Hawke, Fekete telefon

Hawke annak idején azzal írta be magát Hollywood történetébe, hogy az X-generáció tipikus útkereső fiatalját – majd kevésbé fiatalját – alakította a Nyakunkon az életben, illetve a Mielőtt felkel a nap-trilógiában, amely filmeket a nemzedék megkerülhetetlen krónikása, az ötszörös Oscar-jelölt Richard Linklater rendezte.  

Most viszont dermesztő sorozatgyikosként köszönthetjük a Fekete telefon című misztikus thrillerben. A színész eredetileg nem akarta elvállani az álarcot viselő mániákus gyerekgyilkos szerepét, mert érthető okokból nem volt neki elég szimpatikus a karakter, de a forgatókönyv olvastán olyan sejtése támadt, hogy élete talán legnagyobb szakmai lehetősége talált rá.  

(The Black Phone – hazai bemutató: 2022. június 23.)