A nagysikerű első rész után a fekete ruhás nő szelleme feléledt és visszatért a mozikba. A kísértet még elrettentőbb mint valaha: új áldozatra lel egy fiatal tanítónő személyében, akit Phoebe Fox kelt életre. A színházi sikereiről híres színésznőnek nem is esett nehezére folyamatosan riadtnak és kétségbeesettnek tűnnie: ugyanis híresen ijedős. “Kiskoromtól kezdve mindig ezzel hecceltek. Még a film színházi változatát is alig bírtam végignézni. Folyton be kellett fognom a számat nehogy felsikítsak a rémülettől.” – mesélte a fiatal színésznő, akit még a főszereplő Jeremy Irvine is nagy előszeretettel ugratott és ijesztgetett, természetesen, a rendezővel karöltve. Ezért aztán Phoebe egy idő után már csak kísérettel mert járni a forgatási szünetekben.
Jeremy, aki már dolgozott együtt Steven Spielberggel is és legközelebb egy Roland Emmerich-filmben szerepel majd, nagy elismeréssel mesélt kolleganőjéről egy internetes oldalnak. Mikor a félelemre terelődött a szó Jeremy az újságírónak azt is elárulta, hogy bizony azóta rémálmok gyötrik mióta meglátta a fekete ruhás nő szellemét. “Minden nap kitaláltunk valamit, hogy kicsit oldjuk a feszültséget. Mert azért mégis csak egy rémfilmet forgattunk. Nem olyan egyszerű napi 16 órán keresztül félni. Nekem elhihetik. “- mondta a színész, aki egy II. világháborús pilótát játszik a filmben. Majd folytatta:” A leghúzósabb az volt, mikor a rendezővel bebújtunk az egyik szekrénybe, hogy na, akkor jól megijesztjük Phoebe-t. Ennek persze az lett a vége, hogy a reszketeg Phoebe, akiről el nem tudnád képzelni, hogy ilyet csinál, szóval, egyszer csak magára húzta a Fekete ruhás nő fátylát és elkezdte mantrázni a filmben is hallható versikét: ‘Sosem bocsát meg, mindig visszajár, a fekete ruhás nő úgyis rád talál.’ Aztán ránk nyitotta az ajtót. Totál kész voltam. Azóta rémálmok gyötörnek. (nevet)”
Ma a hazai mozinézők is megtudják mivel jár, ha valaki szembe mer szállni egy bosszúra szomjas szellemmel. A fekete ruhás nő 2. – A halál angyala (16) a mozikban.
A fekete ruhás nő 2. – A halál angyala filmrészlet #2 (16)