Judd Apatow legújabb vígjátéka nem várt óriási sikerének – a Felkoppintva a múlt héten a Karib-tenger kalózainak harmadik részét utasította maga mögé – több váratlan következménye is lett. Először a nem várt bevételnek is köszönhetően újabb öt évre meghosszabították Ron Meyer, az Universal Studios vezérigazgatójának a korábbi túlköltekezések miatt ingadozni látszó megbízatását, másrészt rögtön jelentkezett valaki, aki némi részt kér a pénzből. Egy kanadai írónő ugyanis azt állítja, hogy Apatow az ő könyvéből kölcsönözte filmjének alapötletét, és perli a rendezőt, valamint a gyártó stúdiót. Rebecca Eckler érvelése elsőre igen meggyőzőnek tűnik, hiszen könyvének címe azonos a vígjáték címével, és mindkét mű alaptörténete egy fiatal riporternőről szól, aki egy görbe este után váratlanul teherbe esik. Csakhogy a rendező szerint, aki tagadja a szellemi lopás tényét:

– A könyv egy olyan nőről szól, aki a szeretett vőlegényétől esik teherbe az eljegyzési buliján. A film teljesen más történet, amely egy egyjészakás kalandról szól egy füvező semmirekellő és egy ambiciózus fiatal nő között, és ami nem várt terhességgel és az ő ügyetlen közeledésükkel végződik. Bárki, aki olvasta a könyvet és megnézi a filmet, azonnal megérti, hogy ugyanarról az élményről, de két teljesen különböző történetről van szó.

A tárgyalást jövő év márciusára írták ki. (Knocked Up – hazai bemutató: 2007. október.