A Feláldozhatók 3. c. mozifilm Amerikában csupán 39 millió dolláros, míg a tengerentúlon 167 millió dolláros bevételt hozott a moziknak. A Feláldozhatók 4. részét várhatóan 2016-ban fogják forgatni, (egy részét Kínában) és 2017-ben kerül mozikba a film. Bár a rendező és a szereplők még nem lettek bejelentve, a megállapodás biztosítja a teljes-akciósztár formulát, ami egy 100 millió dolláros költségvetést fog követni.

A Feláldozhatók sorozat védjegyei maguk a szereplők; Sylvester Stallone, vagyis Barney Ross, mint a zsoldos csapat vezetője, valamint olyan nehézsúlyú, tökös férfiak alkotta csoport, mint Jason Statham, Jet Li, Dolph Lundgren, Terry Crews, Randy Couture és Arnold Schwarzenegger.

Sylvester Stallone a harmadik rész sikertelenségéért az amerikai PG-13 korhatár besorolást okolta, úgy véli, „ez nem történhet meg még egyszer”.

The Expendables- A feláldozhatók 3-12

Röviddel a Feláldozhatók 3. sikertelenségének ténye előtt a Millennium felröppentett egy olyan hírt, mely szerint tervben van egy csak nőkből álló film a Feláldozhatók mintájára „The ExpendaBelles” címmel, melynek Robert Luketic lenne a rendezője. Annak ellenére, hogy kezdetben olyan nagy neveket emlegettek a film főszereplőiként, mint Cameron Diaz, Milla Jovovich, Sigourney Weaver és Meryl Streep, mostanában nem érkezett hír a Feláldozhatók női változatáról…