A boldogság sosem jár egyedül című, Sophie Marceau főszereplésével forgatott francia romantikus vígjáték lesz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) első, mozikban is forgalmazott filmje.

Az MTVA értékalapú, családi filmeket akar forgalmazni a mozikban, melyeket később DVD-n, majd televízió-képernyőn is bemutatnak. Az alap rendszeresen vesz részt nemzetközi filmvásárokon és vásárolja a közmédia számára a minőségi tévésorozatokat és játékfilmeket.

Az MTVA 2011 augusztusa óta DVD-kiadással is foglalkozik: gondozásában több népszerű mesesorozat – köztük a Frakk, a Dörmögőék kalandjai és a Vackor – jelent meg, továbbá több ismert, s nagy sikert aratott magyar játékfilm is, mint az Indul a bakterház, A koppányi aga testamentuma, az Ábel a rengetegben vagy a Bánk bán.

A boldogság sosem jár egyedül című vígjátékot nagy sikerrel vetítették már több nyugat-európai országban is. A film főszereplője, a Házibuli címmel a széles közönség előtt ismertté vált Sophie Marceau, aki ezúttal egy háromgyerekes elvált anyaként keresi az igazi szerelmet.