Arto Halonen filmrendező díjazott és elismert A Hercegnő című filmje nyitja meg a Finn Filmalapítvány és a Finnagora által megrendezésre kerülő Finn Film Napokat október 14-én, Budapesten. A dokumentumfilmjeivel nemzetközi elismerést szerzett Halonen a megnyitón arról is beszélni fog, hogyan tért át a fikció világából a dokumentumfilmekre.

A Filmnapokon a magyar közönség ízelítőt kap a finn filmvilág reprezentatív darabjaiból. Műsoron lesz Saara Cantell Találkozások, Klaus Härö Levelek Jákob tiszteletesnek és Saara Saarela Nyomainkban című filmje. A fiatalabb közönségnek szánt a Farkas rejtélye (Raimo O. Niemi) és Risto, a Rapper (Mari Rantasila) kerül még a nézők elé.

Valamennyi filmet magyar feliratozással mutatunk be. A fordításokat a Debreceni Egyetem, a Szegedi Egyetem és az ELTE finnszakos hallgatói készítették.

Vetítések:

Péntek, október 14.

20:00 A Hercegnő

Film egy nőről, akit a társadalom betegnek tart, aki gyógyul és örömet okoz a maga körül lévő embereknek jelenlétével és személyiségével. Mivel hatékonyabb gyógyító munkát végez a környezetében mint a hivatalos egészségügyi rendszer, a társadalom megkísérli elnyomni személyes egyediségét. A Hercegnő megtörtént esetre alapuló könnyed film Anna Lappalainenról, a Kellokoski pszichiátriai kórház legismertebb betegéről. A schizofrén és mániás-depressziós tünetekkel diagnosztizált Anna hercegnőnek tartja magát, és nem hallgat a saját nevére. Lappalainen érkezése hosszadalmas vitát váltott ki a kórház személyzete között a lány identitásával és saját személyiségének meghatározásával kapcsolatban. A Kellokoski kórház végül a hercegnő várává válik, ahol Anna udvartartása örömet és vidámságot hoz a környezete számára.

Arto Halonen több díjnyertes filmet forgatott, mint pl. a Shadow of the Holy Book (2007), Pavlov’s Dogs (2005), The Stars’ Caravan (2000) és Karmapa – Two Ways of Divinity (1998) című dokumentumfilmek. 2005-ben Finlandia-díjat kapott, amely a Kulturális Minisztérium által odaítélt legmagasabb művészeti díj. 1998-ban megkapta az Európai Humanitárius Díjat, 2008-ban pedig a Thesszaloniki Dokumentumfilm Fesztiválon nyerte el nemzedéke legjelentősebb dokumentumfilmesének címét. Arto Halonen a Helsinki Dokumentumfilm Fesztivál, a Doc Point alapítója

Szombat, október 15.

15:00 A Farkas rejtélye

Salla egy 12 éves kislány, aki imádja a természetet és élvezi a kirándulásokat. Egy kis faluban él nevelőszüleivel, apja rendőrként dolgozik. Salla édesanyja tíz év után visszatér, ezzel feldúlja a falu életét és sokakat meg is félemlít. A kalandok akkor kezdődnek, amikor Salla két farkaskölyköt megment a vadorzóktól. A farkas védett állat, ugyanakkor fenyegetést jelent a rénszarvastartók számára. A kölykök bújtatása és megmentése során Salla az ösztöneiben, legjobb barátjában, sőt megkerült édesanyjában is bízhat. A Farkas rejtélye Salla saját múltjával való szembenézésének története is. A rokoni kötelékek mellett Sallát és Lailát a természet és az állatok szeretete is összeköti. Fiatal kora ellenére Salla olyan akadályokat küzd le és döntéseket hoz, amelyekkel szembeszáll a közösséggel és egyúttal kénytelen meghatározni kapcsolatát mindkét anyjával.

A Farkas rejtélye családi film, amely a finnországi Lappföldön játszódik. Raimo O. Niemi gyerek- és ifjúsági filmjeiről ismert rendező. A hetvenes évekbeli moszkvai filmes tanulmányait követően Niemi több finn televíziós sorozatot és rövidfilmet rendezett a hetvenes és nyolcvanas években. Első játékfilmje a The Killing of the Cat volt, producere a Kinoproduction Oy 1993-ban. Niemi legnagyobb eddigi sikere a Tommy and the Wildcat (1998) című játékfilm, amely egy édesanyját elvesztett kisfiúról szól. Niemi számos nemzetközi díjat nyert el filmjeivel.

19:00 Nyomainkban

A Nyomainkban dráma a Kuura-család hagyományairól és értékeiről. A család évek óta első ízben gyűlik össze az édesapjuk öröklődő betegsége miatt. A zord télben keresik a titkok és az igazságok közötti egyensúlyt. A szülőknek önmagukkal és eltitkolt félelmeikkel kell szembe nézniük. A gyerekek pedig helyüket keresik a családban, próbálják megérteni a családi hagyományokat.

Saara Saarela (szül. 1971) filmtörténetet tanult a helsinki Iparművészeti Egyetemen, 2008-ban MA-fokozatot szerzett díszlettervezésben. Korábbi munkái többek között a Stripping (2002), több tv-sorozat, köztük a Jako kahteen (2004), egy tízrészes sorozat egy családról a válás küszöbén, valamint a 12 részes Poikkeustila című sorozat (2006), amely egy menekülteket befogadó központ életéről szól.

21:00 Találkozások

Martta titkol valamit családja előtt. Noora szárnyait bontogatja és Meri megtanulja, hogy óvatosnak kell lenni az álmainkkal. Olga és Fardusa jobb jövőért dolgoznak messze az otthonuktól, Emmi pedig mindig rosszul választ. Anu egy szupermarket parkolójában szembesül a múltjával. És mindegyikük rájön arra, hogy egyetlen találkozás megváltoztathatja életüket.

Saara Cantell rendező-forgatókönyvíró rendezte az Unna&Nuuk (2006) című gyerekfilmet, több rövidfilmet (többek között a díjnyertes A Tale of Shatters-t 1995). Televíziós sorozatok forgatókönyveit írta (pl. Black Cat’s Passage, 2000). Dokumentumfilmjét (Very Own, 2007) 2008-ban jelölték a Prix Europára. Saara 1996-ban filmrendezőként végzett a helsinki Iparművészeti Egyetemen, valamint filmrendezést és forgatókönyvírást tanult az Egyesült Államokban és észak-európai országokban.

Vasárnap, október 16.

15:00 Risto, a Rapper

Risto 10 éves fiú, hobbija a dobolás. Egy lakásban él a nagynénjével – Serena Rapperrel, aki telemarketinges. Risto arról álmodik, hogy egyszer koncerten is dobolhat. Serena álma pedig Lennart Lindberg, aki a földszinten lakik. Egy nap új lány, Nelly Pillangó költözik a házukba. Serena bátorítja Ristot, hogy ismerkedjen meg vele. Risto azonban túl szégyenlős ehhez, nem is igazán tudja, hogyan lehet barátkozni egy lánnyal. Serena szerelmes levelet ír Lennart Lindbergnek, de a levél Nellynél köt ki. Nelly viszont azt hiszi, hogy Risto írta azt, mert az aláírás csak ennyi: „barátod az emeletről”. Nelly idiótának tartja Ristot és egy sértegető hangú levelet ír neki. Amikor Risto kideríti a félreértést, el szeretne bújni, de Nelly felismeri őt. Nelly tulajdonképpen magányos és kíváncsi Ristora, bár először idiótának tartotta. A félreértés tisztázódik, Risto és Nelly összebarátkoznak. De ekkor történik a baj: Serena eltöri a lábát, így nem tud takarítani és főzni magukra. Unokatestvére Fanny költözik be hozzájuk, hogy ellássa a háztartást. Számára két dolog a legfontosabb az életben: a rend és a tisztaság. Nem bírja elviselni a dobolást és a zajokat sem. Risto és Nelly barátsága elmélyül, amikor Nelly elkobozza Risto dobfelszerelését. Itt kezdődik a kalandjuk…

Mari Rantasila (1963-ban született), az egyik legsikeresebb finn színésznő és énekes, aki rendezőként is bizonyította tehetségét. Korábbi filmjei Kiltin yön lahjat (2004), Parting (Pieniä eroja, 2002) és Grapefruit (Greippi, 1999).

18:30 A Hercegnő

20:30 Levelek Jákob tiszteletesnek

Megható történet Leiláról, az életfogytiglanra ítélt rabról, akit éppen kiengedtek a börtönből. A szabad életben egy távoli gyülekezetben kap munkát, ahová kelletlenül érkezik meg. Leila ahhoz szokott, hogy csak magáról kell gondoskodnia, így ellentmondásos érzésekkel kezdi meg munkáját Jákob, a világtalan lelkész segítőjeként. A postás minden nap segélykérő leveleket hoz Jákobnak. A válaszok megírása Jákob számára küldetés, Leila szerint azonban hiábavaló. Leila a távozás küszöbén áll, amikor egyszercsak több levél nem érkezik. Jákob élete alapjaiban megrendül. Két teljesen különböző élet váratlanul összekapcsolódik: a segítő és a támaszra szoruló szerepei felcserélődnek.

Klaus Härö korábbi játékfilmjei: Elina (2003), Mother of Mine (2005) és The New Man (2007). Härö dokumentum- és rövidfilmeket is forgatott. Kritikai és közönségsikertől övezett filmjei több mint 60 díjat nyertek nemzetközi fesztiválokon. Klaus Härö Finnországban és Svédországban forgatja filmjeit. 2003-ban elnyerte az Ingmar Bergman-díjat, amelyre maga a nagy svéd rendező választotta ki. Härö első két játékfilmje képviselte Finnországot az Oscar-díjért folyó versenyben a legjobb külföldi film kategóriájában.

Hétfő, október 17.

19:00 Találkozások

21:00 Nyomainkban

Kedd, október 18.

19:00 Levelek Jákob tiszteletesnek

Jegyek: 600/1000 Ft. – Toldi mozi