George Clooney– Nem vagyunk politikusok. Nem mi hozzuk a döntéseket. Annyit tehetünk, hogy mások figyelmét is felhívjuk arra, ami rossz a világban. Csak ennyi telik tőlünk – mondta George Clooney.

Ennél egy kicsit többet is. Brad Pitt, Matt Damon, Don Cheadle és az Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik (hazai bemutató: július 26.) producere, Jerry Weintraub a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál keretében szervezett jótékonysági estjén 10 millió dollárt gyűjtött össze a dafuri menekülttáborok gyerekeinek megsegítésére. Júniusban hasonló eseményre fog sor kerülni Los Angelesben, Las Vegasban és Chicagóban is.

Az Ocean’s Thirteen sztárjait néhány újságíró persze rögtön azzal is megvádolta, hogy csupán így igyekeznek maguknak publicitást szerezni. Clooney szemmel láthatóan idegesen utasította vissza a feltételezést, de aztán hamar visszatért szokásos laza nyugalmához.

– Nem hiszem, hogy bármelyikünk rászorul arra, hogy így próbáljon bekerülni az újságokba – felelte. – Szerintem, helyes, amit teszünk, úgyhogy nem is nagyon akarom megvédeni. Egyszerűen csináljuk, mert mindannyian úgy gondoljuk, hogy ha nem tennénk semmit, az sokkal nagyobb bűn volna.

IC Press