Egyre több részlet lát napvilágot az új Hófehérke-filmről (Snow White and the Huntsman), és egyre inkább úgy tűnik, a Grimm-testvérek nehezen ismernének rá az eredeti mesére. Hófehérke ugyanis harcos hajadon lett, a gonosz Királynő pedig nem egyszerűen elvetemült, hanem annál sokkal komolyabban felépített karakter. – Tulajdonképpen sorozatgyilkos, aki örömét leli az ölésben – mutatja be az általa játszott figurát Charlize Theron. – Ugyanakkor meg lehet majd érteni, miért vált ilyenné. Ettől ugyan még nem válik kimondottan szerethetővé, de minden néző, akinek nehéz gyerekkora volt, egy kicsit együtt tud majd érezni vele.
Már azt is tudni lehet, hogy a Királynő nem a szépsége miatt akarja eltenni láb alól Hófehérkét, hanem politikai okokból. – Hófehérke a nép vezére, és a Királynő ezt nem tűrheti – magyarázza a hősnőt játszó Kristen Stewart. – Csakhogy az a gubanc, hogy a leányzó félelmetes harcos is, ezért nem olyan egyszerű kinyírni, ráadásul a ráküldött vadász, akit Chris Hemwsworth alakít, még bele is szeret.
(Snow White and the Huntsman – hazai bemutató: 2012. május)