Mia Goth különleges színésznő. Kiismerhetetlen. Nem csak azért, mert három hónappal ezelőtt minden előzetes tervezés nélkül, hirtelen ötlettől vezérelve ment feleségül a nála hét évvel idősebb Shia LaBeouf-höz, méghozzá úgy, hogy az anyakönyvvezető egy Elvis-hasonmás volt: a színészetén is nehéz kiigazodni.

A Karib-tenger kalózai-ról elhíresült Gore Verbinski rendező új filmje, Az egészség ellenszere (Cure for Wellness, hazai bemutató: február 16.) már önmagában is nehezen besorolható, hátborzongató utazás az emberi természet legsötétebb bugyrai felé. Ráadásul a civilben őrült csinos színésznő a filmben nagyon furcsa szerepet vállalt.

Az egészség ellenszere

Hiszen a néző alig tudja eldönteni róla, hogy gyerek-e vagy felnőtt: a történetben szereplő figurák sem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá: apáskodnak fölötte, de vágynak is rá.

– Szívesen vállalom az extremitást – nyilatkozta nemrég a szakmáját nagyon komolyan vevő, modellből lett színésznő. – Lars von Trier-nél a színészválogatáshoz is meztelennek kellett lennem. Egy másik forgatás előtt tízhetes súlyos koplalást kértek, és igent mondtam rá. Egy film akkor hiteles, ha a színészek nem állnak meg félúton. Mindent be kell vállalni, hogy a néző is átérezze, amit akarunk.

Az egészség ellenszere nézői – az első elővetítésekről érkező beszámolók szerint – alaposan átérzik a félelmet és a szorongást: a hírek szerint, kultusz klasszikus van születőben.