Októberben visszatér hazánkba Peter Jackson éppen 20 évessé váló, legendás A Gyűrűk Ura-trilógiáját a Cinema MOM, a Pólus Mozi és a GOBUDA Mozi termeibe. A filmek bővített változata, teljes körűen digitálisan felújítva és újrafényelve, 4K minőségben, október 6-tól láthatóak a nagyvásznon. A nagy sikerű, háromrészes fantasy történet egy nemzetközi újrabemutató sorozat magyarországi megfelelőjeként csak korlátozott ideig lesz megnézhető.
A digitálisan felújított, 4K-s bővített változatok heti bontásban fogják egymást váltani a hónap során. A Cinema MOM nézői felirattal, a Pólus Moziba és a GOBUDA Moziba látogatók pedig szinkronnal élhetik majd át a kalandokat. Október 6-án, csütörtökön indul a Magyarországon egyszeri esemény: onnantól 7 napig mindhárom mozi minden este műsorra tűzi a 2001-es első részt (A Gyűrű Szövetsége), majd október 13-ával történik a csere, amikortól a 2002-es második epizód (A két torony) kerül vászonra, végül október 20-ától 26-áig a 2003-as trilógiazáró (A király visszatér) is sorra kerül. Érdemes tehát előre megtervezni a filmnézéseket, mert valóban limitáltak a helyek. Jegyek elővételben már kaphatók a mozik honlapján.
A vetítéssorozat az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban szeptember során zajlott, így egészen közel ezekhez, mondhatni, szinte csak pár nap csúszással kapjuk meg a 4K-s kópiákat mi, magyarok is. Azaz itt valóban egy aktuális, jubileumi felújításról van szó, nem lemezes forrásokból tárul majd elénk a trilógia, ami már csak azért is különleges, mert a bővített verziókat eddig eleve csak otthon nézhettük. Az együttes játékidő 686 perc, azaz közel 11 és fél óra, ami lebontva (és kerekítve) három és fél, három és háromnegyed, illetve négy és negyed órában jön ki részenként. Ennek értelmében a vetítések 18:15-kor kezdődnek majd.
A koronavírus-járvány idején zajló felújítási munkálatok nem egyszerűen díszítgetések: az új-zélandi direktor maga is bábáskodott a remasteren, aminek célja többféle volt. Egyrészt a 35 mm-re forgott filmekben akadtak következetlenségek a színezés terén, ezt sikerült most egységessé korrigálni. Azonban itt még nem állt meg a folyamat! Mivel a szintén három részre bontott A hobbit digitális munkálatai során már elérhetővé váltak olyan technikák, amelyek az ezredforduló idején még nem álltak rendelkezésre, vagy csak gyerekcipőben jártak, így lehetőség nyílt A Gyűrűk Ura esetében utólag is felhasználni azokat. A cél az volt, hogy az alkotások ne úgy nézzenek ki, mint amelyek a tényleges forgatás idején készültek, hanem úgy, mintha manapság, vagy legalábbis A hobbit-trilógiával együtt forogtak volna. Persze tudjuk, hogy nem minden esetben fogad kitörő öröm egy-egy 20 éves újragondolást, elég csak az 1997-es Star Wars-feljavításokra vagy a 2002-es E. T. – A földönkívüli híres-hírhedt adóvevős és CGI-lényes látványára gondolni. Jackson ugyanakkor ilyesmibe egyáltalán nem akart belefutni, így valójában mindent az eredeti effektekből hasznosított újra, ezzel érve el azt, hogy egyszerűen csak a mai szemnek jobban nézzenek ki a trükkök, ám a korábbi dizájnjuk megmaradjon.
Hogy miképp sikerült a felújítás, arról októberben a Pannónia Movie Kft. fent említett mozijaiban (Cinema Mom, Pólus Mozi, GOBUDA Mozi) a hazai rajongók saját szemükkel is meggyőződhetnek.