Szombaton reggel landolt fővárosunkba Asterix és Obelix, a két gall hős. Az Asterix-szériából már sok-sok változatot láthattunk, animációs filmként és élőszereplős alkotásként egyaránt, ám a különleges műfajt nem lehet megunni. Pláne, ha hőseink személyesen jönnek Magyarországra, hogy kedvet csináljanak filmjükhöz!

A francia „sztárokat” mesebajtársaik fogadták Budapesten, név szerint Pirosszka, Pán Péter, Aladdin és Muppet-béka, akik készségesen megmutatták nekik fővárosunk nevezetességeit, majd elvitték őket a Vidámparkba és az Állatkertbe, ahol hatalmas érdeklődés fogadta őket a gyerekek és felnőttek körében egyaránt, nem is beszélve a Hősök terén fényképezgető japán turis-tákról!

Ezután a Campona családi moziba voltak hivatalosak galljaink, ahol saját filmjük, az Asterix és a Vikingek díszbemutatóján megjelent vendégeket kö-szöntötték. Autogramot és lufikat osztogattak a bátor érdeklődőknek, s míg a nagyérdemű a humoros filmen szórakozott, addig mesehőseink a bevásárló-központ vendégeivel táncoltak és énekeltek a színpadon.

Az Asterix és a Vikingek október 5-étől tekinthető meg a hazai mozikban. Az animációs filmszereplőknek magyar hangot Gesztesi Károly (Obelix), Galkó Balázs (Asterix), Gubás Gabi (Abba), Ganxsta Zolee (Olaf) és Tahi Tóth László (Titkográf) adtak.