Az Uránia 2016 őszén indította el az Összhang-sorozatot, amelyben új és frissen felújított klasszikus magyar filmalkotásokat látnak el speciális, a háttérzajokat is tartalmazó magyar felirattal. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kezdeményezett és támogatott program kettős céllal jött létre: moziba invitálni a siket és nagyothalló közösséget, illetve növelni e közösség elfogadottságát a többségi társadalomban.
A tizenkét hónapja indult sorozatban eddig tizenkét magyar film került ilyen „akadálymentes” felirattal a mozivászonra, köztük az elmúlt hónapok legnagyobb magyar filmsikerei:  a Testről és lélekről, a Kincsem és az 1945. A program szakmai partnere kezdetektől a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ), ők biztosítják hónapról hónapra az elkészült feliratos kópiák tesztelését, illetve részt vesznek a program népszerűsítésében is.

A kiemelt urániás vetítésekre, amikor egy-egy új film először kerül vászonra a feliratos változatban, nem egyszer az alkotók is ellátogattak az elmúlt évben, köztük Szabó István rendező (Az ajtó), Gothár Márton vágó (Tiszta szívvel) valamint Tankó Erika és Hajdú Lujza színészek (Ernelláék Farkaséknál). A Összhang-vetítések általános tapasztalata az, hogy a közönségét vegyesen alkotják a hallók, a nagyothallók, a siketek és a magyarul tanuló idegen anyanyelvűek. A mozi közösségi élmény, ennek jegyében határozták meg a jegykedvezményeket is, amely az egynél több jegyet váltókat részesíti kedvezményben.

Fontos kiemelni, hogy az akadálymentes feliratot az Uránia minden film esetében a forgalmazó rendelkezésére bocsátja, így a filmek szélesebb körben is elérhetővé válnak ebben a formában.

A sorozat a nyári szünetet követően 2017. szeptember 23-án, szombaton –a siketek világnapjának előestéjén – folytatódik A hetedik alabárdos című filmmel. Decemberig további négy film feliratos bemutatóját tervezi az Uránia: októberben – a Fábri Zoltán-centenárium alkalmából – a digitálisan felújított  Pál utcai fiúk, novemberben Mászáros Márta új filmje, az Aurora Borealis – Északi fény, decemberben pedig Gárdos Éva Budapest Noirja és Antal Nimród A Viszkise szerepel a tervekben.

http://www.urania-nf.hu/hu/esemenyek/698/2016/09/25/osszhang