Watson készen áll a visszatérésre. A héten véget ért Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon a sztárvendégek között ott volt Jude Law is, aki azt nyilatkozta, hogy a maga részéről szívesen leforgatná már Guy Ritchie hatalmas sikere, a Sherlock Holmes harmadik részét.

– Az egész csak azon múlik, találunk-e olyan időpontot, amikor Robert Downey, Jr. és én egyszerre érünk rá – mondta a HitFixnek az angol színész, aki a filmben a zseniális detektív legközelebbi munkatársát alakította.

Law elárulta, hogy nagyjából elkészült már egy új forgatókönyv, és mindketten nagyon szívesen visszatérnének a pipához és a nagy rejtélyekhez.

– A mi duónk még sok érdekeset tudna művelni – vélekedett. – Szerintem, tele vagyunk meglepetésekkel, csak sajnos Robert és én is elég elfoglalt srácok vagyunk.

Az új film elkészítése mellett szerencsére elég nyomós érvek szólnak. Az egyik például, hogy a Sherlock Holmes – Árnyjáték tavaly az egész világon több mint 540 millió dollár, a 2009-es első rész pedig 530 millió dollár bevételt hozott.

IC Press