A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával a Magyar Filmakadémia szervezésében a Cinema City MOM Parkban rendezik meg a 2. Magyar Filmhetet. A mai hivatalos megnyitó után a rendezvény holnap nyitja meg kapuit a közönség előtt. Március 1-6. között 6 kategóriában összesen 270 film versenyez majd a Magyar Filmdíjért. Zsigmond Vilmosra emlékezve levetítik a Fekete Dáliát, számos fiatal alkotó filmjét is bemutatják versenyen kívül, lesz plakátkiállítás, szakmai és családi nap egyaránt.

2016_magyar_Filmhet
Magyar Filmhét

Március 1-6. között hat kategóriában összesen 270 film versenyez majd a 2. Magyar Filmhéten a Cinema City MOM Parkban. A programban olyan alkotásokat láthat majd a közönség, mint Rófusz Ferenc Hoppimesék című animációs filmje (március 1-jén, kedden 14 órakor és vasárnap 12:30-kor), melyben Valentin nap reggelén Morci, a mindig durcás hoppifiú ballábbal kel fel, hiszen utálja a szerelmesek ünnepét, utálja a szív alakú léggömböket, a virágokat, és a kézen fogva sétáló szerelmeseket. Aznap 22:20-kor és március 4-én  pénteken 18:40 vetítik majd Topolánszky Tamás Yvan Levél istenhez című kisjátékfilmjét, melyben Aladár Végső elkeseredésében egy nap olyan esőt kér az Úrtól, „amilyet még nem látott a világ”. Aladár kívánsága teljesül, de Isten útjai kifürkészhetetlenek…

Március 2-án szerdán 14:45 és vasárnap 19:05-kor lesz látható Novák Tamás Cinema Inferno című dokumentumfilmje, mely eredeti, eddig még nem publikált dokumentumok és nagyon sok fikciós jelenet segítségével tárja fel a Rajk-per és a hozzá kapcsolódó perek hátterét. Március 3-án, csütörtökön 10-kor és vasárnap 18:45-or fut majd Mosonyi Szabolcs Vad Kunság, a puszta rejtett élete című ismeretterjesztő filmje. Csütörtök 20:30-kor és vasárnap 15:10-kor fut majd Fonyó Gergely A Kőmajmok háza című tv-játékfilmje. A történet ugyanabban a házban, de két idősíkon, 1982-ben és harminc évvel később, a mában játszódik. A mai gyerek apa nélkül nő fel, és ez a hiány beteggé teszi.

A játékfilmek között olyan nemzetközi fesztiválsikerek lesznek újra láthatóak, mint az Oscar-díjas Saul fia (március 4, péntek 21:45), a Fehér Isten (március 5, szombat 20:50), A nagy füzet (március 4, péntek 18:20), a Liza, a rókatündér (március 1, kedd 20:10 és március 4, péntek 17:25) vagy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (március 1, kedd 22:20). A közelmúlt kiemelkedő sikereit, a százezres hazai nézőszámot túllépő Megdönteni Hajnal Tímeát (március 1, kedd 10:15), az Argo 2-t (március 2, szerda 14:40 és március 3, csütörtök 20:30) és a Coming Out (március 5, szombat 10:30) című vígjátékot is újra moziban nézheti meg a nagyközönség. A sikeres elsőfilmesek közül többek között Zomborácz Virág Utóélet című moziját (március 3, csütörtök 10:30 vagy Horváth Lili Szerdai gyerek című alkotását (március 1, kedd 16:00 és március 2, szerda 20:35) is levetítik a 2. Magyar Filmhéten.

A versenyfilmek vetítésén túl számos kiegészítő program gazdagítja majd a 2. Magyar Filmhét programját. Lesz plakátkiállítás és szakmai nap melynek keretében a Médiatanács – a Magyar Média Mecenatúra programról -, a Filmalap, a Filmiroda, a Nemzeti Művelődési Intézet és a MANDA tartanak ismertetőt. Az első napon a fiatal filmesek – elsőfilmesek és főiskolai, egyetemi hallgatók – is bemutatják majd alkotásaikat, a hétvégén pedig családi mozikkal várják a közönséget.

A 2. Magyar Filmhéten Zsigmond Vilmosra emlékezünk: a legendás operatőr Magyarországon eddig nem látott, forgatási teszt-polaroid képeiből szerveznek kiállítást, valamint levetítik Brian De Palma Fekete Dália című filmjét, melynek fényképezéséért 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra Zsigmond Vilmost.

A www.filmhet.hu internetes oldalon látható a teljes program, jegyek 800 Ft-os egységáron a Cinema City MOM Park jegypénztáraiban és a www.cinemacity.hu honlapon.

https://www.facebook.com/magyarfilmhet