A napokban egy kedves mozinézőtől, L. Bogitól (aki már korábban elküldte nekünk, hogyan lett mozinéző)
kaptuk az alábbi néhány sort és képeket. A képeken az általa készített, egyedi festésű húsvéti tojások láthatók. Köszönjük!

„A szuperhősös „mániám” még középiskolás koromban kezdődött! Rajongtam Pókemberért. Állandóan képregényeket vásároltam, de rajzfilmet is „zabáltam”.Mikor Superman sorozat elindult természetesen hű követője lettem.Talán a képregény figurák közül Superman ma a kedvencem.Mikor 2006-ban láthattam a Superman visszatér című filmet bizony nagy csalódás ért. Nagyon nem hozta az áhított elképzeléseimet.Pókember mozikat a mai napig imádom.Még kedvesemet is sikerült rávennem egy Spider-man maratonra!

Remélem Az Acélember (előzetes), ami nyáron végre látható lesz hozza a várt reményeket!

Én amolyan klasszikusnak, hagyomány őrzőnek tekinthető anyuka vagyok! A legszebb ünnep számomra a Húsvét.

Nagyon szeretek minden évben más más ihletésű tojglikkal kirukkolni. És nálunk a locsolkodásért csakis kézzel festett kifújt tojás jöhet számításba.Tavaly a szuper hősöknek „tisztelegtem” ! :)

Vasember kimaradt, mert valahogy nem tudtam a felismerhetően megfesteni, pedig Tony Stark nagy kedvenc! Már visszaszámolom a napokat a Vasember 3 (előzetes). bemutatójáig!” Bogi

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánunk!