Június 21-én a világ számos nagyvárosában, így Budapesten a Toldi Moziban is egyszerre mutatják be Emma Davie és Morag McKinnon skót alkotók “I Am Breathing” című dokumentumfilmjét, amely egy végzetes idegrendszeri betegségben szenvedő apa utolsó hónapjait dokumentálja sajátos világlátással, a helyzet komolyságához illő emberséggel és intim humorral.

A 34 éves Neil Platt egy év leforgása alatt egészséges, fiatal apából nyaktól lefelé lebénult, ápolásra szoruló beteggé válik az ALS (Amyotrophic Lateral Sclerosis) betegségnek köszönhetően, amely a motoros neuronokat, vagyis a mozgást vezérlő idegsejteket tönkretéve fokozatosan leépíti, majd végül leállítja a testmozgást, beszédet, nyelést, és légzést. A betegsége kiderülése óta blogján keresztül egyre ismertebbé váló Neil maga szorgalmazta a film elkészítését, hogy ezzel is felhívja a figyelmet nemcsak a betegségre, de arra is, hogy meg kell becsülnünk az életünk minden pillanatát. “Elképesztő, hogy milyen alkalmazkodóvá válunk, ha szükséges. Ez tesz bennünket emberré” – állítja Neil, akit leginkább az foglalkoztat – amellett, hogy monológjaiban próbál értelmet találni elmúlt 34 évében -, hogy mit üzenjen még tipegőkorú gyermekének, akit már nem láthat felnőni. “Vannak filmek, amelyeknek – bármilyen nehéz is – el kell készülniük. Ez is közéjük tartozik” – fogalmaz Emma Davie & Morag McKinnon, akik szerint egy ilyen mozi számos etikai dilemmát is felvet, éppen ezért legtöbb esetben hagyják Neilt beszélni a blogbejegyzésein, illetve, amíg lehet szavain keresztül.

Az idén márciusban ötödik alkalommal megrendezett “Ha érteni akarod a világot” dokumentumfilm fesztivál segítségével a világpremierrel egy időben Budapesten is ingyenesen bemutatásra kerülő film vetítése alkalmával adakozásra is lehetőség nyílik a betegség iránti társadalmi érzékenységet és tájékozottságot növelni kívánó nemzetközi kampány javára (részletek: https://breathing-scotdoc.nationbuilder.com/donate).

A film után a mozi előcsarnokában Dr. Hegedűs Katalin tanatológussal, a SOTE Magatartástudományi Intézetének docensével, a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület elnökével és Dr. Arányi Zsuzsanna egyetemi docenssel, a SOTE Neurológiai Klinika munkatársával beszélgetünk a filmben látottakról.

[youtube]http://youtu.be/gzVxB6O7gNA[/youtube]