A Green – Go névre keresztelt nemzetközi rövidfilmes pályázat záró eseményének ad otthont a budapesti Toldi mozi 2011. december 3-án. Az egész napos programot kínáló eseményre nem csak a természetvédelem és filmművészet iránt érdeklődőket várjuk, számítunk az elszánt természetrombolókra és mozi-kerülőkre is! Mert ez most több lesz, mint természetvédelem, és több mint mozgó képkockák egyvelege!

Lesz egy nap, mikor kicsik és nagyok, pártolók és pártatlanok közös véleményt formálhatnak, mikor eddig nem ismert vélemények jelennek meg a filmvásznon. A hazai és nemzetközi alkotások 3 blokkban lesznek levetítve a Toldi mozi kistermében, természetvédelmi kampányfilmek kíséretében. Este vetítjük a díjnyertes filmeket, amit filmes és „zöld” szakmai meghívottak beszélgetése kísér majd.

Azonban nem csak filmeket tartogatunk erre a borongós téli napra. Szeretnénk, ha az egész családot és minden korosztályt megszólíthatnánk! Délelőtt 10-től 14 óráig öko-játszóház és öko-dizájn műhely lesz a Cellux csoporttal,; ekkor nyit a Fair Trade kávézó is, ahol téli csemegékkel is várjuk vendégeinket egész nap.

Délután együtt készülünk majd az Öko – Mikulásra! Egész nap elérhetőek lesznek természetvédelmi civil szervezetek programjai. 14 órától a kisteremben elkezdődnek a vetítések; kísérőfilmként a Greenpeace és a Diverziti nemzetközi kisfilmjei futnak az egyes blokkok végén. Este 18 órakor a nagyterembe húzódunk, hogy rálátást kapjunk, mit gondolnak az európai fiatalok a pályázat kiemelt természetvédelmi kérdéseiről, s milyen filmművészeti kifejezőeszközöket, stílust választanak. Górcső alá vesszük, hogy milyen gondolatokat ébresztettek a kiírás kategóriái (Kincsünk a Föld és az élelem; Túlélésünk kulcsa a fogyasztás csökkentése; Őrizzük meg erdeink soksínűségét). A zsűriben újságírók és természetvédelmi szakemberek vesznek részt.

A jegyárak a kistermi blokkokra 300 Ft-ba kerülnek majd, de lehet az 500 Ft-os jegyet is választani, amivel a Toldi mozit támogathatja a néző és tombolajegyet kap, amivel természetvédelmi ajándékokat nyerhet, amit a szervezők állítanak össze, sorsolás 17:45-kor lesz az előtérben!

A nagytermi vetítés és beszélgetés részvételi díja 500 Ft lesz.

A program felsorolásszerűen:

Előtér:

10: öko – játszóház, öko – dizájn műhely megnyitása, Fair Trade pult indítása, civil pultok, játékok

Kisterem:

14:00 – 1. blokk

15:30 – 2. blokk

16:45 – 2. blokk

Nagyterem:

18: nyertes filmek vetítése, beszélgetés

A program, a beszélgetés az előtérben egészen este 10-ig folytatódhat, a Fair Trade kávézó/teázó/kakaózó is nyitva lesz zárásig.

A beszélgetés résztvevői:

Kiss Veronika, CEEweb

Hankó Gergely, Öko – Pack Kht

Vetier Márta, Greenpeace

Barkóczi Janka, Mozinet

Libor Anita, Film.hu

Civil progamok:

Diverziti és CEEweb – biodiverzitás totó, képfelismerő játék; memória játék; MTvSz – klíma játék, Greenpeace – ismeretterjesztés.

*A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.