Ezúttal a mozikban és az online térben is várja az érdeklődőket november 9-21. között a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A 18. alkalommal megrendezett fesztivál szervezői ismét közel hatvan filmmel készülnek, melyek ezúttal is a legaktuálisabb nemzetközi- és hazai emberi jogi témákat hozzák el, és többségében most lesznek először láthatóak Magyarországon. A fesztivál programja ismét országosan elérhető lesz: nemcsak a budapesti mozikban, de öt vidéki városban, valamint online is megtekinthetőek lesznek. Az idei nyitófilm az HBO új dokumentumfilmje, a Kőrösi Máté által rendezett Dívák lesz, amely három húszéves budapesti lány életébe enged betekintést.

A Verzió Filmfesztivál most már 18. éve dolgozik azon, hogy bemutassa a világban zajló eseményeket, emberi történeteket, és ennek egyfajta lenyomatát hozza el a nézőknek. A dokumentumfilmesek, minden történés ellenére továbbra is a frontvonalban dolgoznak, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek a változásokról és kihívásokról, valamint rögzítsék a világ jelenlegi állapotát. Idén a filmek, a filmeket követő beszélgetések és a kerekasztal programok mind arra ösztönzik majd a nézőket, hogy szembesüljenek az őket körülvevő valóság sokrétűségével. Sarkisova Oxana, a fesztivál igazgatója így foglalta össze: “Az idei év Verziójának “a valóság rétegei” jelmondatot választottuk. Hiszünk abban, hogy a dokumentumfilmek által hozott különböző látásmódok és tapasztalások segítenek minket abban, hogy minél többet fel tudjunk fedezni a körülöttünk lévő világból. A mindennapokban nagyon sok hírt fogyasztunk, mégis a legtöbbször felszínesen érnek minket ezek a hatások. A fesztivál idei filmjei segítenek elmerülni egy-egy témában, és emberi történetek által megismerni komplex folyamatokat.”

Idén november 9-14. között a filmfesztivál visszaköltözik a mozikba, betartva az aktuális járványügyi szabályozásokat és ajánlásokat, így a fesztivál programja elérhető lesz három moziban Budapesten és a Szabad Terekkel közösen szervezve Debrecenben, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden és Kecskeméten. A tavalyi online Verzió jó tapasztalatainak és nagy sikerének köszönhetően idén is lesz egy virtuális hét november 15-21. között, ahol nemcsak a filmek, de felvételről a beszélgetések és kerekasztal programok is elérhetőek lesznek a Verzió oldalán.

Az idei nyitófilm, a Dívák, Kőrösi Máté első dokumentumfilmje, amelynek magyarországi premierje a Verzión lesz a Trafóban november 9-én. Az SZFE dokumentumfilm-rendező szakán végzett friss rendező diplomafilmjének egész estés dokumentumfilmmé fejlesztését a Makabor Studió és az HBO Europe koprodukciójában készítette el. A film középpontjában Szani, Tina és Emese állnak: vagy ahogy magukat hívják, a Dívák. Három húszéves lány, akik órákig képesek sminkről, ruhákról vagy profilképekről beszélgetni. A felszínes külső mögött azonban mindhárman keményen küzdenek, hogy problémás múltjukat hátrahagyva végre leérettségizzenek és megkezdjék felnőtt életüket. Ebbe a helyzetbe csöppen bele Máté, a fiatal rendező, aki az érettségiig követi őket kamerájával, hogy kiderítse, mi rejlik a tökéletes smink mögött – és közben a lányok hatására ráébred: neki is ideje felnőnie.

A 18. Verzió alatt a nemzetközi, a diák- és elsőfilmes, valamint a magyar versenyprogramban látható filmek mellett, a valóság rétegeit különböző témákba merülve ismerhetik meg a nézők. Az Antropocén szekció filmjei idén is bemutatják az emberiség környezetre gyakorolt hatását, míg a Parrhesia: Az igazság ideje válogatásban előtérbe kerülnek fiatal újságírók, művészek és tinédzserek, aktivisták történetei, akik elszántan harcolnak a jövőjükért olyan országokban, ahol a hatalommal és autoriter rezsimekkel való megküzdés lehetőségei (és lehetetlenségei) a valóság egy másik rétegét mutatják be. Az Elmerülés filmjei a mentális egészség témáját helyezik előtérbe, míg a Képkereső szekció keretében olyan filmeket mutatnak be, amelyek a képek és kamerák hatalmáról és történetmesélő képességéről szólnak.  A fesztivál részletes programja október közepén érkezik.