Disney+ bejelentette a premier dátumot: augusztus 02-től új évaddal folytatódik a Disney+ BAFTA jelölt vígjátéksorozata, „A mackó”. A folytatásban ismét betekinthetünk Chicago legkülönlegesebb éttermének és a Michelin-csillagos séf, Carmen (Carmy) Berzatto, valamint csapatának mindennapjaiba, ahol feszültségből biztos nem lesz hiány.

Az FX, kritikusok által elismert saját gyártású sorozata „ A mackó” (The Bear), második évada, augusztus 2-től látható a Disney+-on Magyarországon. A BAFTA díjra jelölt, Christopher Storer sorozatának következő évada szintén az ételek körül forog. Carmen „Carmy” Berzatto (Jeremy Allen White), Sydney Adamu (Ayo Edebiri) és Richard „Richie” Jerimovich (Ebon Moss-Bachrach) egy étterem felújításába kezdnek, mindeközben a szereplők magánéletében is jelentős változások következnek be: ugyanis mindannyian kénytelenek szembenézni a múlttal és számot kell vetniük azzal, milyen emberré akarnak válni a jövőben. 

Időközben kiderül, egy étterem vezetésénél már csak egy új hely nyitása a nehezebb: a csapat kétségbeesetten próbál helyt állni a kivitelezők és az engedélyek kusza bürokratikus világában, valamint a menütervezés szépségével és kreatív gyötrelmeivel járó feladatok közben. A felújítással teljesen új értelmet nyer a vendéglátás fogalma: Carmy-ék kénytelenek ismét összefogni, hogy képességeik és személyiségük határait feszegetve rájöjjenek, mit jelent nem csak egymást segíteni, de a vendégeket is kiszolgálni. 

A sorozatban az első évad szereplői, White, Edebiri és Moss-Bachrach mellett Abby Elliott, Lionel Boyce, Liza Colón-Zayas és Matty Matheson mellett új karakterek, mint Edwin Lee Gibson és Oliver Platt is bemutatkoznak, valamint az újonc Molly Gordon is visszatér. 

Christopher Storer díjakkal és szakmai elismerésekkel gazdagon megjutalmazottsorozata megkapta az amerikai forgatókönyvírók, valamint az amerikai producerek céhének díját, továbbá a főszereplő Jeremy Allen White-ot Golden Globe-bal, az amerikai színészek céhének díjával, illetve a kritikusok díjával ismerték el.

https://youtu.be/i5U-w1yL4r0