Interjú Csuja László rendezővel

Hogyan született meg a Kilenc hónap háború film ötlete?

Egyes kárpátaljai falvakban máig erősen hisznek  a babonákban és szellemekben, eredetileg erről akartam filmet készíteni. Azonban miközben kutattam, kitört az orosz-ukrán fegyveres konfliktus és szembesülnöm kellett vele, hogy milyen komoly hatással van a háború az Ukrajnában élő emberek életére – a kárpátaljai magyarokéra is, akik 1500 kilométerre élnek a fronttól. Ekkor úgy döntöttem, hogy a szellemek megvárnak, de a háború nem.

Csuja László rendező | Fotó: filmtett.ro

Hogyan sikerült a főszereplőket megnyerni az ügynek?

A kutatás során egyedül maradt anyákkal interjúztunk. Ekkor Janiékkal még nem találkoztunk, de csatlakoztak a produkcióhoz Horváth-Szabó Ágnes és Muhi András Pires producerek, akik fontosnak tartották a témát és nagy energiákkal segítették a filmet. A beregszászi önkormányzatnál találkoztunk egy hölggyel, aki önkéntesként intézte az ukrán katonák ügyeit, ő ajánlott családokat. Így találkoztunk Erzsikével, Jani édesanyjával. Megtudtuk tőle, hogy a fia kiképzésen van és hamarosan indul a frontra. Ekkor már a csapathoz tartozott Nagy Zágon operatőr is. Éreztük, hogy ez egy meghatározó fordulat lehet Jani életében, ezért megkérdeztük a családtól, hogy rögzíthetjük-e ezeket a fontos pillanatokat és később azt is, ahogy Jani katonai szolgálatát tölti. Az első pillanattól fogva nyitottak voltak és beleegyeztek a forgatásba, egyrészt talán azért, mert szimpatikusak voltunk, másrészt mert érezték, hogy nem csak a saját életükben, hanem a kárpátaljai közösség számára is fontos ez a téma.

Milyen élmény volt a forgatás?

Megütött, hogy Ukrajnában milyen nagyok és feudálisak a társadalmi különbségek. Rengeteg nagyon-nagyon szegény ember mellett él egy primitív, dúsgazdag “elit”, akik fehér dzsipekkel közlekednek, másfajta rendszámuk van és nem állják ki a sort az élelmiszerboltban, hanem egyszerűen betolakodnak eléd. Ez a leosztás nem csak nagyban, az ország politikai szintjén érezhető, hanem akár egy olyan kisvárosban is, mint Beregszász.

A legkeményebb élmény ezen túl talán az volt, amikor három napra meglátogattuk Janit a fronton, hogy lássuk, hogyan él. Nem is forgattunk a filmhez, hiszen a háborús felvételeket ő készítette a mobiljával. Három napig utaztunk Donyeckbe kocsival, három napig vissza. Amikor az utolsó éjszaka, lövedékektől felmart utakon döcögtünk 50 km/órával, több száz kilométeren keresztül… azt az utat sose fogom elfelejteni.

A forgatás hétköznapjai ennél sokkal oldottabban teltek. Amikor Jani otthon tartózkodott és éppen nem volt programja vagy nem éreztük úgy, hogy forgatni kellene, Ágival, Zágonnal és a családdal sokat hülyéskedtünk, zenét hallgattunk, esténként pedig iszonyú mennyiségű vodkát ittunk.

Milyen, a háborús tematikából adódó nehézségekkel kellett megküzdeni a forgatás során?

Sokféle szempontból igen érzékeny ez a téma. Egy olyan országban, ahol háború zajlik, a rosszindulatú pletykák és váratlan személyes feszültségek sokkal fokozottabban jelen vannak, mint egy békés helyen. A legfontosabb számunkra az volt, hogy a családot ne érje negatív élmény amiatt, hogy forgatunk velük.

A másik fontos szempont az volt, hogy ne álljunk bele a fegyveres konfliktus politikai részébe. Arra koncentráljunk, hogy ez egy személyes történet: Jani és Erzsike nézőpontja érvényesüljön minél erősebben. Az egy érdekes kérdés volt, hogy mit kezdjen azzal a film, hogy a főszereplők kisebbségben élő magyarok. Végül a megoldás az lett, hogy csak annyira tematizálja ezt a film, amennyire a főszereplőknek ez fontos. Abban bízom, hogy plusz tartalmat kap a film amiatt, hogy olyan az otthoni közeg, mint egy magyar vidéki kisvárosban. Ez még közelebb hozza számunkra a háború érzését: milyen lenne, ha mindez Magyarországon zajlana?

Hogyan debütált a film külföldön?

A nemzetközi bemutató a Szarajevói Filmfesztiválon volt, ahol a film a zsűri különdíját kapta. Bizarr ezt kimondani, de örültem, hogy itt vetítették először a filmet, hiszen Szarajevóban pontosan tudják, mit jelent a háború, főleg mit jelent Kelet-Európában egy etnikai alapú konfliktus. A vetítés utáni közönségtalálkozón ott voltak Janiék és egy kiemelkedően őszinte és tartalmas beszélgetés alakult ki. A nézők sokat kérdezték a szereplőket, szerencsére inkább ők voltak fókuszban és nem az alkotók.

Oszd meg!
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük