Interjú Csuja László rendezővel

„Egy menekülő pár története a mai Kelet-Európában. Lopott gyerekkel, egy morálisan vak lánnyal és egy szélsőségesen naiv fiúval”. Csuja László rendező így foglalta össze Virágvölgy című első nagyjátékfilmjét, ami a Karlovy Vary-i filmfesztivál East of the West válogatásában mutatkozik be.

Virágvölgy

Virágvölgy

A Virágvölgy fiú főszereplője értelmi sérült, ahogy az előző két kisfilmed főhőse is az volt. Most mi volt az, amit meg akartál mutatni ebből a jelenségből?

A családalapítás motívuma érdekelt a leginkább. Léteznek olyan szörnyűséges tévképzetek, hogy egyes embertársainknak nincs joguk olyan dolgokhoz, mint a család vagy a gyerekvállalás, csak azért, mert egy bizonyos fajta intelligenciájuk nem elég magas. Ez a helyzet sok-sok kérdést felvet, amire nincsenek megnyugtató válaszok.

Két amatőrre bíztad a főszerepeket, Berényi Biankára és Réti Lászlóra. Mit találtál bennük izgalmasnak?

Mindkettőjüknek van egy nagyon erős és koherens világa. Lacinak a tisztasága fogott meg, van benne valami archaikus, valami nem mai. Biankának pedig a szabadsága varázsolt el. Megnéztem a szereplőválogatáson kétszáz lányt. Mindenki meg akart felelni – ő nem akart. Ez is egyfajta autonómia, kívülállás, és ez nagyon imponált nekem.

Menekülő szerelmesek történeteként utalsz a Virágvölgyre, de nagyon visszafogott ez a szerelem a két főszereplő között.

Korábban úgy terveztem, hogy ez egy sokkal intenzívebb szerelmi történet lesz, de amikor belépett a képbe Laci és Bianka, akkor rájöttem, hogy ez nem fog menni. Ez a két ember más, és belőlük kell dolgozni, meg az ő lehetséges kapcsolatukból.

Erre akkor jöttél rá, amikor már készítettél felvételeket róluk?

Igen. Rájöttünk, hogy abba az irányba kell mennünk, hogy van egy  naiv fiú, aki szeretné megtapasztalni, hogy milyen felelősséget vállalni, milyen felnőttnek, autonóm embernek lenni, és az a dráma, hogy mindezt egy morálisan kívülálló lány mellett, egy fenntarthatatlan helyzetben tudja megtapasztalni. Tudod az elejétől kezdve, hogy ez a dolog csak rosszul sülhet el. Szeretem azokat a filmeket, amikben hoz a főhős egy jó szándékú döntést, ami egy végzetes örvénybe taszítja. Valahogy az élet is ilyen.

Ha nyilvánvaló, hogy csak rosszul sülhet el, akkor adta magát, hogy hogyan kell végződnie a filmnek?

Tulajdonképpen igen. Iszonyú sokat gondolkoztunk azon, hogy az értelmi sérültség motívuma hogyan nem lesz didaktikus. Nem szeretem az olyanfajta filmeket, amik a jó szándékú humanizmus és a könnyű katarzis ölébe hajtják a fejüket. Hatalmas divat olyan filmeket készíteni, ahol a jószívű, szerencsétlen főhőst, aki csak és kizárólag jó tetteket hajt végre, nagyon csúnyán megbünteti a gonosz társadalom. Ilyen például az Egy fantasztikus nő. Sokan akár még sírnak is az ilyen filmek végén. Én ezt olcsó katarzisnak gondolom. Szóval ezt próbáltuk kikerülni, és ettől valahogy az értelmi sérültség motívuma sem didaktikus, hanem van egy lebegése. Arra törekedtünk, hogy ne egy határozott állítást tegyünk ezzel kapcsolatban, inkább indirekt kérdéseket tegyünk fel.

Hat évvel ezelőtt merült fel benned a Virágvölgy ötlete. Amikor ilyen sok idő telik el az ötlettől a megvalósításig, gyakran túlgondolt tud lenni a film. Te hogyan kerülted el ezt?

Két módon. Amikor eldöntöttük, hogy Bianka és Laci lesz a két főszereplő, akkor újraírtuk a könyvet. A másik pedig, hogy adtam magamnak egy olyan feladatot, hogy minden jelenetbe beleteszek a forgatáson valami olyasmit, ami nincs benne a forgatókönyvben. Például az egyik jelenetben helyben derült ki, hogy a mellékszereplő tök jól tud röhögni. Megkértem, hogyha hozzászólnak nevessen nagyon hangosan.

Egyesek irritálónak fogják tartani Bianka éneklős, affektálós beszédhangját. Ez egy dilemma volt, hogy tompítsatok-e rajta?

A Virágvölgy-ben nagyrészt amatőrök játszanak, mindenkinek van egy sajátos beszédhangja. Talán a film elején meglepő lehet Bianka hangja, de szerintem a nézők jelentős része egy-két jelenet után megszokja. És erre az orgánumra valószínűleg emlékezni fognak évekkel később is, mert karakteres. Mit jelképez a film címe számodra? Egy képzeletbeli helyet, ahol jó lenni.

Több műfajba is besorolható a film: menekülő-szerelmes melodráma, road movie, klasszikus noir. Ezeknek a zsánereknek a jellemző elemei segítettek abban, hogy ne essen szét a film?

Igen, mindenképpen segítettek, bár nem a zsánerek felől közelítettünk a történethez. A műfajiságot azért szeretem, mert az is egy játéktér. Lehet tök direkt módon, pofátlanul használni, aztán meg elengedni. Szeretném hinni, hogy van egy ilyenfajta játék a filmben, hogy bizonyos klisék megjelennek, bizonyos elvárásokat keltenek benned, és aztán valami más történik.

Melyik filmeket tartod a leginkább inspirálónak ezekből az műfajokból?

A noirok közül a Fegyverbolondok-at, abban a női főszereplő hasonlít Biankára. A Sivár vidék, mint menekülő szerelmes melodráma, és még egy, ami road movie-ként van számon tartva: Barbara Loden Wanda című filmje 1970-ből. Most eszembe jutott egy magyar film is a negyvenes évekből, a Valamit visz a víz, amiben megjelenik Karády Katalin a semmiből, megcsavarja a Jávor Pál szívét, majd eltűnik a semmibe.

Az Inkubátor programban készült a film, körülbelül 80 millió forintból. A szűkre szabott költségvetés hozott extra feszültséget a forgatásba?

A nyersességét biztos fokozta, hogy nagyon kevés volt az idő. Redukáltuk a beállítások számát. Egy jelenet általában két beállításból állt.

Havas Ágnes azt mondta, hogy az Inkubátor programmal olyan filmek készítését szeretnék ösztönözni, amelyek itt és most játszódnak. Te is úgy érzed, hogy ezek nagyon hiányoznak a palettáról?

Igen. A magyar filmnek minél szorosabb kapcsolatban kell lennie a társadalommal. Ha ezt a tradíciót folytatjuk, nagyjátékfilmben is, az nagyon jót fog tenni a magyar filmkultúrának hosszú távon.

Mikor szakadt meg ez a tradíció?

Azt sejtem, hogy ez a fajta közvetlen kapcsolat a rendszerváltás környékén veszett el. Például vannak ezek az elképesztően jó Szomjas-filmek a nyolcvanas évekből, amik szorosan kapcsolódnak a magyar társadalom aktuális problémáihoz. Eperjes Károly annyira jó a Könnyű testi sértés-ben, annyira élők azok a figurák! Nem a realizmust vagy a dokumentarizmust hiányolom, hanem általában az alkotók szoros viszonyát a mai magyar valósággal.

Tizenöt éve filmezel, mostanra jutottál el az első nagyjátékfilmig. Ez nyomasztott ebben az időszakban, vagy mindig érezted, hogy jó irányba haladsz?

Nem éreztem mindig. 2011 és 2015 között úgy gondoltam, hogy nehéz helyzetben vagyok, valahogy nem találtam a hangom. Leszállóágban voltam.

Most hogy érzed?

Most felszállóágban vagyok. Majdnem elkészült Kilenc hónap háború című dokumentumfilmünk is, ami egy kárpátaljai magyar katona életét követi az orosz-ukrán fegyveres konfliktusban. Ha így megy a filmipar, akkor tudom folytatni.

Vannak terveid is?

Igen, dolgozunk egy testépítőnőről szóló forgatókönyvön, amit Nemes Anna festőművésszel írunk, és már kaptunk fejlesztési támogatást a Filmalaptól.

Mit jelent számodra, hogy Karlovy Varyban mutatkozik be a Virágvölgy?

Állítólag nagyon jó ott a közönség, mindenki barátságos és nyitott, úgyhogy nagyon várom. Ezt a fajta kelet-európai humort, ami a filmben van, szerintem fogják értékelni.

Interjú: Varga Ferenc (forrás: nfa.hu)

Oszd meg!
  • 1
  •  
  •  
  •  
  •  
  • 1
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Rengeteg filmes plakát! Részletekért klikkelj a képre!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

MoziNéző | Mozifilm | Oscar | Film | Online Magazin | © 2006-2018 Frontier Theme