A csodaszép Maria Bello-t egy árnyék üldözi. Ha felgyújtják a villanyt, eltűnik, de sötétében kellemetlenül élénk – szerencsére mindez csak a James Wan, a horrorfilmek császára új produkciójában, az Amikor kialszik a fény-ben (Lights Out, hazai bemutató: július 21.) történik meg, a színésznő a valóságban nem félős, és szeret viccelni. Talán ezért van, hogy a legtöbben a Nagyfiúk első és második része dögös feleségeként emlékeznek rá.

L.O.00565.dng

A színésznő újságírók kérdésére azt mondta, hogy tőle egyik műfaj sem idegen, és bár élvezte a horror forgatását, nagyon várja már, hogy Adam Sandler végre nekilásson a Nagyfiúk 3.-nak.

– Úgy tudom, tervezik a harmadik részt, de nem ismerem a részleteket – nyilatkozta Bello. – Én szívesen dolgoznék megint Sandlerrel meg Kevin James-szel, mert nagyon vicces volt velük filmezni.

Amikor azonban azt kérdezték tőle, hogy melyik filmet volt jobb csinálni, a fojtogató hangulatú, sötétben játszódó Amikor kialszik a fény-t, vagy a vicces és napfényes Nagyfiúk-at, csak ennyit mondott:

– Az Amikor kialszik a fény forgatásán jobb volt a büfé.