Meglehetősen gyakori, hogy az elhagyott feleség a férj ruháin áll bosszút, például nekik megy egy jókora ollóval, és miszlikbe aprítja őket. Jennifer Aniston is szörnyű bosszút állt Brad Pitt hátrahagyott holmiján, de ő túlságosan jó modorú ahhoz, hogy csonkításhoz folyamodott volna. Jen egyszerűen összepakolta Brad nadrágjait és pólóit, és elvitte őket egy turkálóba, ahol bárki otthagyhatja megunt ruhadarabjait, ha mások még hasznukat vehetik. Amikor Jen hátrahagyta a kupacot, egy asszonynak gyanús lett a színésznő, ezért óvatosan be akarta cserkészni az általa hozott holmit. A bolt dolgozója azonban megelőzte: a cókmókot belezúdította egy nagy konténerbe, és jól összekeverte az egészet, hogy a háziasszonyok kedvükre turkálhassanak. Így soha nem lehet már megtudni, ki lett az a szerencsés, aki Brad Pitt holmiját vihette haza…

Az is sejthető, miért szórta ki Jen Brad holmiját. Mint már korábban pedzegette, tényleg Chicagóba költözik Los Angelesből, ahol szinte ujjal mutogatnak rá a válása miatt. Chicagóban pedig újra kezdhet mindent szerelmével, Vince Vaughnnal, akit a Szakíts, ha bírsz című romantikus vígjáték forgatásán ismert meg.

UIP Dunafilm