A Fekete mise (Black Mass, hazai bemutató: november 12.) című gengszterfilm kapcsán szinte közhely már, hogy a kritikusok Johnny Depp “nagy visszatéréséről” írnak, és egyre többen teszik hozzá: a színésznek jó esélye van rá, hogy Oscar-díjjal jutalmazzák, ahogy egy kegyetlen bostoni maffiavezért, az FBI besúgóját alakítja.

FeketeMise_jelenetfoto (2)

Depp természetesen másképpen reagál, mint bárki tenné. Eddig háromszor jelöltek Oscarra, de ő nem tesz úgy, mintha örülne, inkább tiltakozik. Azt mondja, nem kér az Oscarból.

– Soha az életben nem akarok olyan izét nyerni – válaszolta a BBC újságírójának. – Nem akarom, hogy köszönőbeszédet kelljen mondanom. Kétszer vagy háromszor jelöltek már, azt kaptam. A nevezés bőven elég nekem.

Az is lehet, hogy fordított logikával, így akarja meggyőzni az Amerikai Filmakadémia tagjait, hogy rá szavazzanak? Nem tudni. Az biztos, hogy a kritikusaival sem ért egyet.

– Milyen szöveg az, hogy “visszatértem” – csodálkozott a szeszélyes színész. – Honnan tértem volna vissza? A halálból? Semmi mást nem csinálok a Fekete misé-ben, mint amit az összes többi filmemben. Játszom.