Míg a legtöbb hollywoodi színésznő szívesen mutogatja bájait, legalábbis a filmvásznon, Julia StilesA Bourne ultimátum női főszereplője semmi pénzért nem forgatna vetkőzős jelenetet. Nem arról van szó, hogy a színésznő az alakját szégyellné, vagy a külsejével lenne elégedetlen, hanem attól retteg, hogy a leforgatott szerelmi jelenetek a stúdióból kiszivárogva hamar az internetes pornó oldalakon jelennének meg, persze felturbózva, és hardcore szexjelenetekkel összevágva. Így aztán több ígéretes szerepet is visszamondott már, a Bourne-filmeknél is külön kitétel volt, hogy a ruha végig Julián marad – több férfinéző sajnálatára. Azt, hogy a színésznő félelme némileg valóban megalapozott, mi sem bizonyítja jobban, mint egy pár nappal korábbi incidens. Julia ugyanis egy uszodai öltözőben kapott rajta egy vadidegent, amint éppen őt fényképezi.

– Úszni mentem a YMCA-be egy nap, és egyszer csak azt veszem észre az öltözőben, hogy valaki fényképez a mobiltelefonjával.” – meséli a 26 éves színésznő – „Teljesen kiakadtam és kiabálni kezdtem vele, hogy mi a fenét szórakozik velem. Utána persze rosszul éreztem magam, hogy milyen boszorkának hisz majd ezek után.

(The Bourne Ultimatum – hazai bemutató: 2007. október 25.)