Válogatás a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál legjobb alkotásaiból 2015. szeptember 6. 14:00 – 22:00 óra között az Uránia mozi – Díszteremben.

kaff-2015

Idén is levetítik a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes filmjeit az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében. A szeptember 6-án, vasárnap megrendezésre kerülő KAFF-napon a díjnyertes magyar animációs rövidfilmek mellett a 9. Európai Animációs Játékfilm Fesztiválon díjazott három egészestés alkotást is láthatja a közönség.

A Kecskemétfilm és az Uránia közös szervezésében megvalósuló program Tomm Moore Oscar-jelölt animációs filmjével, A tenger dalával kezdődik 14 órakor. A hazai mozikban is nagy sikerrel vetített alkotás a 12. KAFF közönségdíját nyerte el, két testvér, Ben és kishúga, Saoirse történetét meséli el, akik kalandos útra indulnak egy ősi, varázslatos legenda nyomában. A gyönyörűen megrajzolt, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató film az ír folklórból merített inspirációt: a mitológiai selkik a tengerben fókaként élnek, de a szárazföldön emberré válnak. 16 órától egy válogatást vetítenek a KAFF díjnyertes rövidfilmjeiből. Látható lesz a KAFF nagydíját elnyert Fürdő, a legjobb rövidfilmnek bizonyult Mese és további 11 díjazott kisfilm. A program további részében felnőtteknek szóló animációk kerülnek műsorra. 18 órától a Kövek a zsebemben című lett filmdrámát vetítik (angol nyelven, magyar felirattal), amely a fesztiválon Kecskemét Város Díját nyerte el. Signe Baumane filmjét saját, súlyos depresszióval átitatott családtörténete inspirálta, története a személyes napló és a kelet-európai történelem sajátos elegye. A képi metaforákkal, szürreális képekkel és fanyar humorral teli film különös történeteket mesél művészetről, nőkről, a lett akcentusról és még sok minden másról. A nap zárásaként, este 20 órától a 12. KAFF-al egy időben megrendezett 9. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál legjobbnak bizonyult filmjét, a Megszállva című spanyol horror-paródiát mutatják be (spanyol nyelven, magyar felirattal), amely egy ördögűzés történetét meséli el – gyurmaanimáció formájában. Sam Orti meséjének főhőse Trini, a világhírű, de búskomor flamencotáncos, aki otthagyta a táncparkettet. Nyolcéves fiát, Damiant egy gonosz démon szállja meg, aki a legvéresebb és legkegyetlenebb csínyekre veszi rá a kisfiút.

A kedvezményes jegyár a vetítésekre egységesen 900 Ft. A jegyelővétel kezdete augusztus 25. Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján.