Ez a nap is eljött! A világszerte sikeres és mindenki által jól ismert kalóz filmsorozat ötödik része A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja május 25-től, azaz csütörtöktől kezdve lesz megtekinthető a magyar mozivásznakon.  Rajongók százai várakoznak erre a pillanatra már több éve, hiszen az eredetileg 2015-re ígért film forgatókönyvének megírását csak húzták-halasztották a készítők, természetesen több okból kifolyólag, de most már végleg- vége a reményteli várakozásnak. A kérdés csupán az: megérte-e?

A történetről elég, ha annyit mondok, a szokásos. Bosszúszomjas élőhalottak, megtörendő átkok, egy minden hatalommal bíró tengeri kincs, akciódús hajócsaták, karót nyelt britek és mindennek közepén egy részeges Jack Sparrow, aki egész életében mások bosszúja, illetve adóssága elől menekül. Ez mind remekül hangzik, de ezeket már jól ismerjük. Akkor mi lett más?

A forgatókönyvíró, Jeff Nathanson igazán kitett magáért. A film kifejezetten humorosra sikeredett, imádnivaló párbeszédek zajlanak le a szereplők között és ezek alatt nem csak Jack Sparrow beszólásait értem. Az elcsépelt történetet sikerült egy csomó plusz, ötletes és vicces jelenettel úgy elhalmozni, hogy továbbra is izgalmas és élvezhető maradjon.

A filmnek kevés hátránya van, viszont azok elég zavaróak tudnak lenni. Az új rendezőpáros, Joachim Ronning és Espen Sandberg dinamikussága meglátszik a film menetén, ami egy pillanatra sem hagy minket nyugodni. Az akciójelenetek, igaz viccesek és felpezsdítőek, de túlzottan el lettek nyújtva és túl sok is van belőlük. Emellett egy viccet többször elsütni egy film alatt nem a legjobb ötlet, de sebaj, legyünk elnézőek. Ha valami nem megy, ne erőltessük, legalábbis jobb lenne. Legjobb példa erre a túlértékelt érzelmi szál. A kissé nevetségessé sikeredett, „komoly” érzelmi dialógusok fájdalmasak és rontanak a film minőségén. Gagyivá tesznek egy alapjaiban szórakoztató és értékes filmet, ez pedig minket, rajongókat tesz szomorúvá, de ez is elhanyagolható probléma, ha Karib-tengerről van szó kibírjuk! Utolsó negatív észrevételem még az animáció szokatlan megoldása volt. Ezek a halottak filmről-filmre megfogyatkoznak testi maradványaikból. Míg az első filmben csupán csontvázak voltak (az is csak Hold fényben látszódott!), most már az élőhalott egy kalapból és egy szál kardból áll, az is csak azért, hogy pusztítani tudjon. Az élőhalottak gyilkos hajlamú láthatatlan emberekké változtak, de senki nem bánja, hiszen úgyis csak a kapitányuk fontos, aki meg rettentő félelmetes és kegyetlen (elég annyit tudni, hogy az agydarabkáit a feje mögött hordja… blah!).

Annak ellenére, hogy imádott kalózkapitányunk a film nagy részében rummámorban csücsül, Jack Sparrow még mindig a régi. Johnny Depp ötödszörre is belebújt legismertebb szerepébe és nem is erőlködik a színészkedéssel, nála Jack Sparrow már ösztönből jön. Javier Bardem , mint a címszereplő Salazar kapitány fantasztikusan alakít és nem engedte,hogy az a tengernyi animáció és a torz smink,ami az arcát elfedi,  egy cseppet is rontson a játéka minőségén. Geoffrey Rush kitűnő, mint mindig és most Barbarossa kapitány érzelmes oldalát is jobban megismerhetjük.  Az új szereplőkben Kaya Scodelariot és Brenton Thwaitest tisztelhetjük, akik (nem nehéz kitalálni) Will Turner és Elisabeth Swan utódjaiként funkcionálnak. A készítők próbálták az erős női karaktert fenntartani, sőt hagyták tovább érvényesülni, így lett Scodelario-ból csillagász, tudós asszony, aki jó feminista módjára küzd a jogaiért egy férfiközpontú világban, akinek létfontosságú szerepe van a kaland során és, aki nélkül nem tudnának boldogulni az analfabéta férfikalózok.  

Ha eddig nem sikerült meggyőznöm a kedves olvasókat, hogy csak is kizárólag moziban szabad ezt a filmet először látni, akkor beszéljen helyettem a zene, amiről nem szabad megfeledkeznünk. Az új zeneszerzőnek nehéz dolga volt, hiszen Hans Zimmer nyomdokaiba lépni kemény menet, főleg egy olyan nagy sikerű franchise-ban, mint a Karib-tenger kalózai, de úgy tűnik Geoff Zanelli állta a sarat. A magával ragadó dallamok hallatán csak még jobban szerelembe esünk a kalóz életbe, főleg ha Paul McCartney is a részese. Többé már nem titok, hogy a híres brit énekes, zeneszerző és ex- Beatles tag egy fergeteges cameoban tűnik fel teljesen váratlanul, szintén egy régi családtagot alakítva, akárcsak Keith Richards. Imádjuk!

Összefoglalva, ezt a filmet látni kell, még pedig moziban, ahol kiteljesedhet az élmény. Sok mindenre fény derül, régi karakterek térnek vissza köreinkbe és azt tanácsolom, hogy senki ne ugorjon fel az utolsó képkocka után a mozi székéből, mert a feliratok legvégén a készítők egy apró meglepetést tartogatnak a türelmes nézők számára. Irány a mozi!