Még csak 19 éves volt Keira Knightley, amikor először olvasta az Anna Kareninát, ezért igencsak elcsodálkozott, amikor felnőtt fejjel újra elővette, és egészen mást talált a könyvben, mint amire emlékezett. A brit színésznő játssza ugyanis a Tolsztoj-regény adaptációjának főszerepét, és természetesen az eredeti művel kezdte a felkészülést.

„Nagyon elcsodálkoztam, mert egészen más emlékeket őriztem a karakterről – mondja a színésznő. – Amikor először olvastam, ő volt az ártatlan áldozat, és mindenki aljasnak látszott körülötte. Szegény Anna semmiről sem tehetett. Aztán amikor újraolvastam, teljesen paff lettem. Teljesen más volt a leányzó fekvése, ami valósággal sokkolt. Már elkezdtem magamban felépíteni a karaktert, erre kiderült, hogy teljesen más személyiséget kell alakítanom.”

Knightley egyetértett Joe Wright rendezővel, hogy sokkal sötétebb Anna Kareninát kell megmutatniuk, mint amilyet a nagyjából 25 eddigi filmes és tévés adaptációban látni lehetett. Anna nem áldozat, hanem öntudatos nő, aki katasztrofális szerelmi kapcsolatba bonyolódik, aminek szörnyű tragédia a vége.

„A legtöbb feldolgozás igyekszik Annát szimpatikusnak ábrázolni, nálunk viszont legalább annyira antihős, mint amennyire rokonszenves karakter” – összegzi a színésznő.

(Anna Karenina – hazai bemutató: 2013. január 24.)