Különleges reklámkampánnyal készül a november 24-én mozikba kerülő magyar film, a #JÉZUS: APÁM NEVÉBEN gyártója és moziforgalmazója.

A HUNiCOM Stúdió és a PARLUX Entertainment Magyarország az alkotás témájához illeszkedően közel háromméteres kereszteket ábrázoló szobrokat állít fel a passiófilmet játszó filmszínházak előterében, illetve a mozik előtt. A keresztek maguk is műalkotások, melyeket a film rendezője, Roczó-Nagy Zoltán saját maga tervezett meg és készített el. Az életnagyságú feszületek a filmben is látható vasból készült kereszt hű másai, és egyenként közel száz óriási szöggel vannak átlyuggatva.

Az első ilyen szobrot pénteken helyezték ki az Uránia Nemzeti Filmszínház előterébe.

jezus-apam-neveben-2

Roczó-Nagy Zoltán rendező és alkotása, a feszületszobor Uránia mozi, 2016. november 4,

Roczó-Nagy Zoltán rendező és alkotása, a feszületszobor
Uránia mozi, 2016. november 4,

A #JÉZUS: APÁM NEVÉBEN rendezője, Roczó-Nagy Zoltán elmondta: „Fontosnak tartottam, hogy a mozikban megjelenő reklámeszközt mi alkotók tervezzük meg. Víg Péter barátommal együtt találtuk ki a koncepciót, ő megálmodta a grafikai részt, én pedig elkészítettem a keresztet. Ez nem a szokványos papírmasé. Fa alapra készült, melyet magam ácsoltam, és a rajta található szögektől a ragasztásig mindent én készítettem. Beltéri műalkotás létrehozása volt a célunk, nem csak egyszerű hirdetési felület készítése. Remélem, hogy aki meglátja, szán rá harminc másodpercet, és elgondolkodik az üzeneten, amit vele közvetíteni szeretnénk.”

A grafikai terv - Víg Péter munkája

A grafikai terv – Víg Péter munkája

A szobor megtekinthető az Uránia Nemzeti Filmszínház nyitvatartási idejében a mozi aulájában, a film pedig advent első hétvégéjétől kerül a mozik vásznaira.