Kern András rendezésében és főszereplésével készül a Gondolj rám című film, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap 200 millió forinttal támogat. A forgatókönyvet a színész-rendező és Vámos Miklós írta.

A Sztracsatella (1996) és A miniszter félrelép (1997) című mozifilmek után rendez újra Kern András. A Gondolj rám című tragikomédia főszerepeiben Kern András mellett Eszenyi Enikő tűnik majd fel. A film zeneszerzője Presser Gábor, operatőre Ragályi Elemér – tájékoztatta szerdán az MTI-t a Magyar Nemzeti Filmalap, amely közleményében emlékeztet arra, hogy a forgatókönyvet a szervezet szakmai és anyagi támogatásával fejlesztették az alkotók.

A mai pesti történet főszereplője egy sebészorvos, aki miután megtudja, hogy halálos beteg, úgy dönt: szeretteit megkíméli attól, hogy halála után sirassák, gyászolják és szomorkodjanak miatta. Ennek érdekében hátralévő idejét annak szenteli, hogy mindenkivel megutáltatja magát – ismertette a készülő film cselekményét a közlemény.

A produkció az Inzert44 Kft. gyártásában készül, a forgatás a tervek szerint nyáron lesz budapesti helyszíneken. A filmet várhatóan 2015 februárjában láthatja a közönség.

Az összegzés felidézi, hogy a filmalap támogatásával már 21 film forgatása befejeződött, közülük 5 egész estés alkotás már be is mutatkozott a nagyközönségnek itthon és rangos nemzetközi fesztiválokon. MTI