Samuel L. Jackson ügynöke tévedett. Ő ugyanis azt mondta a Kígyók a fedélzeten (Snakes on a Plane, hazai bemutató: október 12.) készítőinek, hogy a színész csak azzal a feltétellel vállalja el a thriller főszerepét, ha annak megváltoztatják a címét. Jackson azonban másképp vélekedett: ragaszkodott az eredeti Kígyók a fedélzeten-hez.

– Tulajdonképpen ezért vállaltam el a szerepet. Bírom a címet – mondta.

A színész meg is kapta, amit akart: a forgatáson összesen 450 kígyó vette körül, köztük egy majd hét méteres burmai python. A vásznon ennél több kígyó is feltűnik, hogy (szó szerint is) halálra rémissze egy repülőjárat utasait. A rendező ugyanis nem volt elégedett azzal, ahogy a kígyók a forgatáson mozogtak, ezért utólag jó néhány digitális hüllővel is kiegészíttette stábját.