A KISKAKAS Animációs Filmnapok továbbra is legfontosabb küldetésének tartja, hogy az animációs filmművészet legfrissebb, feltörekvő, műfaj-újító alkotásaiból nyújtson ízelítőt. Éppen ezért ebben az évben is a vetítések fő irányát a világ legizgalmasabb, legprogresszívabb animációs iskoláinak programjaiból készült válogatások adják majd.

Ugyanakkor a korábbi KISKAKASok hagyományát is követve, az idén még nagyobb hangsúlyt kapnak a bemutatók, előadások, szimpóziumok és viták. A beszélgetések fókuszában olyan kulcskérdések állnak majd, mint a mozgókép online kultúrában betöltött szerepének köszönhető, az animáció műfaji kereteit, előállítását és forgalmazását is megújító trendek, vagy a piacorientált animációs filmipartól távolságot tartó, alternatív alkotói megjelenési formák, és annak elsődleges megjelenési felületével; az internettel való kölcsönhatásai.

Mindezen kérdéseknek az alkotók fiatal nemzedékei nem csupán részesei, de formálói is lehetnek, és hogy miképpen gondolkodnak minderről, az kiderül a KISKAKAS vetítéseit kísérő programok során.

A KISKAKAS nézői idén is láthatják MOME legfrissebb diploma- és vizsgafilm termését MOME Anim Premier, 2012! címmel, kiemelt vendégként bemutatkozik Oroszország néhány nagy animációs iskolája, fontosabb műhelyei és stúdiói, illetve válogatunk az izraeli Bezalel Academy animációs képzésének terméséből is.

Visszatérő műsorszám a MOME régi partnereinek, az Animation Sans Frontières elnevezésű képzésbe tömörülő iskolák legújabb munkáinak vetítése, illetve a párizsi Gobelins, école de l’image Best of válogatása. Mindez kiegészül egy kettős retrospektív vetítéssel John Halas és Macskássy Gyula munkáiból, a mesterek születésének 100. évfordulója előtt tisztelegve.

Ám a főszerep ezúttal is a jövő generációké és az új média adta lehetőségeké: lesz Demo Scene bemutató/real-time mozgókép a bitek bűvöletében; Online Animáció kerekasztal a Dazoo-val és a Magyar Hangyával a kisfilm forgalmazásról; és a tavaly nagy sikert aratott Filmkritka Live, a MOME diákfilmjeinek élveboncolása az ELTE filmkritikus hallgatói által.

PROGRAM

Október 4.

19:00 – MOME 2012

21:00 – zártkörű megnyitó, koktél

Október 5.

Nagyterem

15:00 – Bezalel Academy, Izrael

17:00 – Animation Sans Frontieres iskolák

19:00 – School Studio Shar – iskola-válogatás, Oroszország

21:00 – best of Gobelins, l’école del’image

Kisterem

14:30 – School Studio Shar – iskola-válogatás, Oroszország

16:30 – Dazoo és Magyar Hangya, kerekasztal beszélgetés a kisfilmforgalmazásról

18:30 – A Gobelins-story, Eric Riewer előadása

20:30 – Hommage à John Halas, retrospektív

Október 6.

Nagyterem

15:00 – best of Gobelins, l’école del’image

17:00 – MOME 2012

19:00 – School Studio Shar – stúdió-válogatás, Oroszország

21:00 – Bezalel Academy, Izrael

Kisterem

14:30 – Vakond 2.

16:30 – Demo Sceene, kerekasztal beszélgetés a real-time mozgóképről

18:30 – Film Kritika Live, animációsok vs filmkritikusok élőben

20:30 – Hommage à Macskássy Gyula, retrospektív