Herendi Gábor szeptember 2-án mozikba érkező filmjének, a Toxikomának betétdala éledt újjá, egy most napvilágot látott klipben. Hrutka Róbert szerzeményét egy fiatal tehetség, Nagy Bettina adja elő, a rendező munkatársai ezúttal is, mint a filmben, Szatmári Péter (operatőr) és Király István (vágó) voltak. A dalfilm itt látható:
“A dal először angol nyelven született” – meséli Herendi Gábor. “Hrutka Robi szerzeménye pont illett a film egyik jelenetéhez, ahol a főhős, vagyis Győző elgondolkozik a hogyan továbbról.” Hrutka szerzeménye egy elgondolkodtató, megborzongató, mélyen érzelmes dal, ami jól illeszkedik a film dramaturgiájába. Később az alkotók annyira megszerették, hogy Illés Gabriella producer javaslatával egyetértve, született egy magyar változat is, melyből most a dalfilm készült.
A klipről Herendi így beszél: “Ez egy segélykiáltás. Valaki, aki kitaszítva, magányosnak érzi magát, egy segítő kézért esedezik, vágyik valakire, aki újra társa tud lenni a nehéz úton. Ez teljesen összecseng a film mondanivalójával.” Az előadóról Herendi Gábor elmondta, hogy egy fiatal nem igazán ismert előadót kerestek a dalhoz. “Nagy Bettinára Robi hívta fel a figyelmemet, és azonnal rábólintottam. A kora ellenére nagyon mély érzelmeket fejez ki a hangjával, stílusával. Nagy jövőt jósolok neki”- teszi hozzá a rendező.