Vérig sértődtek Líbiában Michael Bay új filmje miatt, pedig eddig még csak az előzetest mutatták be. A nagyszabású akiciófilmjeiről híres rendező (Transformers) ezúttal megtörtént eseményeket dolgozott fel. A 13 óra: Bengázi titkos katonáiannak a tragikus napnak a történetét meséli el, amikor 2012 szeptemberében megtámadták Bengáziban az amerikai konzulátust, és négy diplomatát, köztük a nagykövetet, megöltek. A helyi közösségi média forr a film miatt, és a líbiai külügyminisztérium is hivatalos közleményben ítélte el a produkciót, amiért a helyieket fanatikusnak és ostobának állítja be – legalábbis ők így látják, a kétperces előzetes alapján. A líbiaikat az is bosszantja, hogy a történet középpontjában az a hat harcedzett veterán áll, akik a diplomaták testőrei voltak, és hősként vannak beállítva, holott végül nem tudták megvédeni az áldozatokat.

13 ora Bengazi titkos katonai

(13 Hours: The Secret Soldiers of Benghazi – hazai bemutató: 2016. február 18.)