A rajongók és a Universal stúdió nagyon bánják, hogy a tizedik – dupla – résszel lezárul a Halálosiramban sorozat, de nyomós érvek szólnak amellett, hogy lehúzzák a rolót. A ScreenRant végig is vette, mik lehetnek a döntő tényezők.

  1. A szereplők kora. A főszereplők – Vin Diesel, Michelle Rodriguez, Jordana Brewster – több mint húsz éve játsszák ugyanazokat a karaktereket. Amit Alexandre Dumas meg tudott lépni a három testőr esetében, jelesül nyugdíjas korukban is elővette a hősöket – Húsz év múlva címmel –, nem kivitelezhető akciósztárok esetében. Még manapság, a digitális varázslatok korában sem lenne hiteles az ilyesmi. A Feláldozhatók esetében egyszer-háromszor ugyan működött, hogy legendás akcióhősök parodizálták magukat meg a műfajt, de a portál szerint kockázatos lenne újabb százmilliókat ölni hasonló projektbe.
  1. Diesel úgy érzi, megmutatta, amit tudott. A Halálos iramban franchise motorja, aki főszereplőként és producerként is jegyzi a filmeket, többször utalt már arra, hogy méltó befejezést kell adni a szériának, aztán részéről finito, nem tud többet hozzátenni. Gyanítható, hogy a Halálos iramban olyan nagy durranással fog távozni, ahogy a Bosszúállók: Végjáték tette, és mindenki őrzi majd dicső emlékét.
  1. A látványos vég magas bevételt hoz. A gyártó Universal stúdió úgy érezheti, hogy – nem teljesen műfajidegen hasonlattal élve – kihajtották már ebből a szériából, amit lehetett, ezért nagyszabású fináléval búcsúztatja a cég egyik legjövedelmezőbb vállalkozását. A Halálos iramban a csúcson fog távozni, ahogyan a bajnokoknak illik.
  1. Bónusz: nem is lesz vége, avagy Dom után is van élet. Miután Vin Diesel szögre akasztotta a slusszkulcsot, féltucatnyi lehetőség kínálkozik a formátum további kiaknázására. Ehhez Dominic Toretto ugyebár nem feltétlenül kell. A Hobbs & Shaw 2. már előkészületben van, mert a széria két vagány karaktere, akiket Jason Statham és Dwayne Johnson alakít, életképesnek bizonyult az első spin-offban. Jöhet egy előzményfilm is, amely a hősök ifjúkorát mutatja be. Sung Kang, a Tokiói hajsza ázsiai hőse is kaphat saját epizódot Gal Gadot oldalán, és a most, az utolsó részben fellépő Brie Larson szintén piacképes hősnőnek tűnik egy önálló produkció számára. És akkor még ott van az egyre népszerűbb John Cena expankrátor is, aki a Toretto család megtért tékozló fiújaként égetheti majd a gumit a betonon valamelyik folytatásban.

(Fast X – hazai bemutató: 2023. május 18.)