Bucsi Réka LOVE című animációs rövidfilmje képviseli Magyarországot idén a rangos South by Southwest (SXSW) filmfesztiválon a texasi Austinban. A filmet az egyik legfontosabb észak-amerikai filmes seregszemle a hivatalos rövidfimes versenyprogramjában mutatja be.

Az 1988-as születésű Bucsi Rékára a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készített Symphony no. 42 kapcsán figyelt fel a hazai és nemzetközi animációs közönség, ugyanis a film a 2014-es Berlinale után különlegesen hosszú és eredményes fesztiválutat járt be. Díjazták több mint 50 nemzetközi fesztiválon, köztük olyan neves seregszemléken, mint Hiroshima, Chicago és Melbourne, majd versenybe került a 2015-ös Sundance Nemzetközi Filmfesztiválon, és mindezek mellett még Oscar-díj közelbe is került, ugyanis bejutott a legjobb kilenc rövid animációs film közé.

LOVE

LOVE

Bucsi Réka új filmje, a francia koprodukcióban készült LOVE címének megfelelően a szerelemről mesél, és dolgozza azt fel szürreális hangulatú, haiku-jellegű jelenetekkel. A történet egy távoli bolygón játszódik, mely egy külső hatás következtében elkezd átalakulni és hatással lenni az ottani élőlényekre.

A LOVE világpremierje az idei berlini filmfesztiválon lesz, a Berlinale Shorts válogatásában. A berlini után az austini fesztiválmeghívás, amelyet február 9-én este jelentettek be, további fontos szakmai elismerést jelent a fiatal alkotónak. A South by Southwest, azaz SXSW filmfesztivált az SXSW interaktív és SXSW zenei fesztivállal egy időben, 2016. március 11. és 19. között rendezik meg a texasi Austinban. A fesztivál célja a fiatal és friss látásmódú alkotók bemutatása, tehetséggondozás, és szakmai platformok létrehozása a világ minden tájáról ide érkező fiatal tehetségek számára. Az idei eseménysorozatra több mint 70 000 nézőt és szakmabeli vendéget várnak.

A filmet Magyarországon a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja támogatta, míg francia részről a CNC és az ARTE segítette az alkotókat. A magyar szakemberek mellett francia, dán és amerikai animációs munkatársak is hozzájárultak ahhoz, hogy a 14 perces film megvalósulhasson.

A film hazai gyártója a Boddah, amelynek Bucsi Réka és Osváth Gábor producer mellett Rév Marcell és Szimler Bálint a tagjai. Közös alkotásuk, a Balaton Method c. zenés film a 2015-ös év egyik meglepetéssikere volt. Ugyancsak a Boddah égisze alatt készült a Gólyatábor című, hamarosan bemutatásra kerülő kisjátékfilm Kárpáti György Mór rendezésében.

A LOVE nemzetközi fesztiválforgalmazója a Daazo.

A LOVE előzetese a Vimeón:

https://vimeo.com/151452791