Miller képzeletében a Mad Max – A harag útja elsősorban képekben jelent meg. Ahelyett, hogy hagyományos forgatókönyvet írt volna, felvette a kapcsolatot Brendan McCarthy képregényrajzolóval és animátorral. McCarthy megdöbbent a felkéréstől: „Megkérdeztem, hogy ugye tudja, hogy még soha nem írtam forgatókönyvet? Vállat vont és azt mondta, sebaj, én már igen. Úgyhogy belevágtunk. Óriási rajongója voltam az eredeti trilógiának, ezért csodálatos volt, hogy a részese lehettem az új film kitalálásának.”
Mad Max – A harag útja werk fotó
Közel egy év után a kreatív csapattal kitapétázták Miller stúdiójának tárgyalóját: a falakon sorakozott a 3.500 képből álló storyboard, a Mad Max – A harag útja első vázlata.
Miller felkérte Nico Lathourist, hogy vegyen részt a forgatókönyvírásban. Miller csapatának tagjai is beszálltak már a kezdet kezdetén a munkába: PJ Voeten, Guy Norris és a díszlettervező, Colin Gibson ott volt a projekt minden állomásánál és hajtűkanyaránál az előkészítés 10 éve alatt. „PJ, Colin és Guy nélkül nem jöhetett volna létre ez a film – mondja Doug Mitchell. – És akkor sem készülhetett volna el, ha George nem veszi a fáradtságot, hogy időt nem kímélve, kockáról kockára jó előre kitalálja a filmet. A storyboard volt a forgatás Bibliája.”
Az Oscar-díjas operatőr, John Seale éppen a visszavonulásra és nyugdíjas éveire készült, amikor a filmkészítők megkeresték. „Végülis a Mad Maxről és George-ról volt szó – vonja meg a vállát Seale. – Nem telt hosszú időbe, míg döntöttem. Imádok George-dzsal dolgozni, a világ legkedvesebb embere. A sivatagban állunk, a kamera forog, teherautók robbannak fel, az időjárás nem olyan, mint amilyennek kéne lennie, de ő a vállamra teszi a kezét és azt mondja, ne aggódj, Johnny, legfeljebb az utómunkánál gatyába rázzuk.”
Miller eredetileg egy kamerával akart forgatni, de mire a felvételekre került a sor, Seale és a csapat meggyőzte, hogy sokkal jobban járnak párhuzamosan forgató 3-4 kamerával, 2-4 steadicammel, légikamerával és az ütközéseket belülről vevő, törhető kamerákkal, amelyekben viszont a digitális adathordozók biztonságban vannak.
Jenny Beavan jelmeztervező azért is örült a felkérésnek, mert ez a film kibillentette a komfortzónájából. „Rengeteg kosztümös filmet csináltam, de egy posztapokaliptikus világot egészen más kitalálni – mondja a tervező. – Szabadon engedhettem a fantáziámat, de azért valós gyökereket is kerestünk az ötletekhez. Végülis totálisan abnormális dolgokat találtunk ki.”
Bár Miller minden részlegtől azt kérte, hogy ne legyen semmilyen utalás a korábbi filmekre, egy ikonikus darabnak nem tudott ellenállni a stáb: az eredeti bőrdzsekinek, amit a Mad Max 2. – Az országúti harcosban viselt Mel Gibson. Amikor erre rátaláltak, a forma és a válltömések alapján új, de a régire rímelő ruhadarabot kapott a Hardy játszotta Max.
A jelmeztervezőnek nem csak az anyagválasztásra és a szabásvonalakra kellett figyelnie, hanem arra is, hogy a ruhák túléljék az akciójeleneteket. „Minden szettből többet is gyártottunk, hogy ha tönkremennek, legyen tartalék – mondja Beavan. – És persze több helyen megerősítettük a jelmezeket, hogy az első, sőt, a sokadik esésnél se szakadjanak szét.”
Charlize Theron nem csak jelmezt visel a filmben, hanem egy fémkart is, hiszen Furiosa elvesztette a bal karját. A mechanikus kart újrahasznosított anyagokból egy ausztrál művész, Matt Boug alkotta. „Furiosa karja a tökéletes példa arra, hogyan lehet ebben a világban minden talált tárgyat felhasználni – mondja Miller. – Még autók motorjából is vannak benne alkatrészek. Sőt, egy játékrepülő apró motorja segít, ha extra erőre lenne szükség.”
Theron szerint Furiosa nem sokat törődik a külsejével, de a stáb természetesen hosszasan ötletelt a szereplő kinézetén. „Sokat gondolkoztam, milyen haj illene hozzá. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy egyszerűen le kéne borotválni – emlékszik vissza Theron. – Akkor lettem anya, a sivatagba készültem, úgyhogy ez tűnt praktikusnak. Azonnal felhívtam George-ot, aki vette egy nagy levegőt és igent mondott. Másnap reggel le is borotváltuk a hajamat. Visszatekintve azt kell mondanom, el sem tudom képzelni másképp ezt a filmet.”
A Várban a testük festésével, sebhelyekkel jelzik az emberek a hitüket, a származásukat és a státuszukat. Halhatlan Joe öltözéke elrejti a testi gyengeségeit és azt az érzést erősíti a környezetében, hogy ő egy félisten. A Hadfiúk ijesztő maszkjai bőrből, afrikai és ausztrál törzsi maszkok alapján készültek. Testfestést viselnek, a tetoválásokat pedig testreszabott trikókon húzták magukra.
Minden egyes forgatási napon legalább 150 kaszkadőr vett részt, de Norris 65 tagú alapcsapata alakította Halhatlan Joe seregét. A kaszkadőrök a szokásostól eltérő feladatot kaptak: most nem egy színész helyett kellett bizony jeleneteket megcsinálniuk, hanem saját szerepet kaptak. „A filmben végigkövethetjük a Hadfiúkat a Vártól az üldözésen át a halálukig – mondta Norris. – Mindannyiuknak dicsőséges halála van, de a fiúk között kialakult egy kis házi verseny, hogy ki fogja elnyerni a legjobb halál díját.”
A megfelelő forgatási helyszín kiválasztása legalább olyan nagyszabású feladatnak bizonyult, mint a forgatás maga. A stábnak határozott elképzelése volt a látványról, Voeten és Gibson pedig bejárta a Földet, hogy megtalálja a tökéletes környezetet. Jártak Dél-Amerikában, Afrikában, a Közel-Keleten. Végül úgy döntöttek, hogy visszatérnek Ausztráliába, és ott fognak dolgozni, ahol a Mad Max 2. – Az országúti harcos is készült. Oda is utaztak, csakhogy az utóbbi 2 év esőzései teljesen átformálták a tájat. „Olyan helyszínt kellett találnunk, ahol soha nem esik az eső – jelenti ki Miller. – Namíbia éppen ilyen.” A Namib-sivatag tökéletes választásnak bizonyult. „Nincs ott semmi – mondja Miller. – Hatalmas kiterjedésű, lenyűgözően szép vidék.”
A stáb következő feladata az volt, hogy az óriási léptékű produkció minden elemét, minden jelmezt, kelléket, beleértve 150 járművet Ausztrália keleti partjáról a helyszínre, Afrika nyugati partjára szállítsanak.
A Mad Max – A harag útja 150 autója, kamionja és motorbiciklije önálló szereplői a filmnek. Ennek megfelelően kézzel, nagy műgonddal készültek Peter Pound tervei alapján, a megvalósítást pedig Colin Gibson vezette. A járműveknek nem csak a történethez kellett igazodnia és nem csak jól kellett kinéznie, hanem ki kellett bírnia a több hónapnyi kőkemény igénybevételt Namíbia zord sivatagjában. „45 évvel az apokalipszis után csak olyan járművek maradhattak meg, amelyek mikroprocesszorok, chipek és mindenféle, a mai kocsikba beépített csecsebecsék nélkül működnek – mondja Miller. – Az oldschool erőgépek ilyen körülmények között is mennének. Lehet, hogy az aerodinamikájuk nem a legjobb, de a stílusuk tökéletes.”
