Három magyar kötődésű film is fut majd április 5-13. között az idei, 20. jubileumi Titanic versenyszekciójában. A holland Ricky Rijneke elsőfilmes CSENDESEK-jének főszereplői Tóth Orsi és Rába Roland, a KUTYÁM, KILLER rendezője a magyar származású szlovákiai Mira Fornay, a KÖSZÖNÖM, JÓL! című filmet pedig Prikler Mátyás jegyzi, szintén Szlovákiából.

A 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába beválogatott tíz film közül hármat – Shane Carruth amerikai rendező Feltörő színek című alkotását, a finn Aku Louhimies Fekete golyó című filmjét, valamint az ír Lenny Abrahamson Mit tettél, Richard-ját – a múlt héten nyilvánosságra hoztak a szervezők. Immár azt is tudni lehet, hogy három magyar kötődésű film is fut majd az április 5-13. közötti rendezvény versenyszekciójában.

The_Silent_Ones_Film_still_6

A holland Ricky Rijneke első nagyjátékfilmjében, a CSENDESEK-ben (Silent Ones) Csilla egy összetört autóban ébred, valahol vidéken. Kisöccsét, Istit sehol sem találja. Hamarosan egy gyanús figurával, Gáborral találkozik, akinek sikerül meggyőznie, hogy egy teherhajón Nyugat-Európába utazzon vele. Csilla lassan egy szürreális alkonyzónában találja magát. A film – mely hallucinogén utazás két világ közt – az élet és halál közti vékony határvonalat vizsgálja. Ricky Rijneke alkotását Pohárnok Gergely fényképezte, főszereplői Tóth Orsi és Rába Roland. A holland rendezőnő első rövidfilmjét (Wing, the Fish That Talked Back) 2007-ben a Locarnói Filmfesztiválon mutatták be, a CSENDESEK az idei Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál Tiger Award versenyszekcióban mutatkozott be a közönség előtt.

My_Dog_Killer_Film_still_2

A magyar származású szlovákiai Mira Fornay második filmje, a KUTYÁM, KILLER (Môj pes Killer) című alkotásában Mareknek nincsenek igazi barátai őrkutyáján és néhány skinheaden kívül. Amikor kiábrándult anyja újra megjelenik életében, borzalmas helyzettel kell szembenéznie. A film a lassú, tunya, mégis mindig robbanásig feszült lét hiteles és delejező krónikája. Nemcsak a mai Európa rasszistáiról és etnikai konfliktusairól szól, hanem olyan rossz döntésekről is, melyeket már nem változtathatunk meg. Mira Fornay első filmjét, a Rókák–at (2009) a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, és Rotterdamban is játszották.

Fine Thanks2

A harmadik magyar vonatkozású Titanic-versenyfilm, a szintén elsőfilmes Prikler Mátyás rendezése, a KÖSZÖNÖM, JÓL! (Dakujem, dobre) valójában három történet. Az elsőben egy vidéki politikust és vállalkozót, Miroslavot ismerhetjük meg, aki igencsak sajátos módon rendezi a felmerülő problémáit. A második egy nyugdíjasról, Béláról szól, aki váratlanul megözvegyül, a harmadikban pedig Béla fia, Attila elsősorban munkahelye elvesztésétől retteg, miközben családi élete is szétesőben van. A film szereplői egy olyan világról adnak látleletet, amelyben a morál kiveszőfélben van, a remények viszont tovább élnek.

A Titanic Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, mely 2005 óta versenyfesztiválként is működik. A fesztivál az elmúlt 20 évhez hasonlóan 2013-ban is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból. Idén előreláthatólag 60 filmet láthat majd a közönség, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait.

http://www.facebook.com/titanicfilmfest/events

www.titanicfilmfest.hu