A HARMAN és az AKKU (Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület) a mai napon mutatott be egy Magyarországon egyedülálló programot, amely teljes értékű moziélményhez biztosít hozzáférést vakok és gyengénlátók, illetve hallás- és mozgássérültek számára. A közösség tagjai mától öt filmet élvezhetnek az audionarrációnak köszönhetően.

A HARMAN International, a Samsung Electronics kizárólagos tulajdonában lévő, önálló leányvállalat és az AKKU a mai napon jelentett be egy öt darab, teljes körűen akadálymentesített filmet tartalmazó eseménysorozatot. A projekt célja, hogy a vak, a gyengénlátó, illetve a hallás- és mozgássérült közösségek tagjai teljes értékű moziélményben részesülhessenek.

Az élményt egy speciális technológián, az úgynevezett audionarráción keresztül valósítják meg. A narrációnak köszönhetően a látássérült emberek a film közben kiegészítő információkhoz jutnak: a közösség tagjai fülhallgatóikon, egy fix hangsávon a film egyes elemeit leíró, kommentáló narrációt hallgathatnak. Az AKKU a hallássérült emberek számára speciális feliratokat is készített (amelyek indokolt esetben jelölik az egyes megszólalók személyét, valamint a képen kívüli, dramaturgiailag fontos zörejeket és a zenei betéteket is), a vetítési helyszín sajátosságainak köszönhetően pedig mozgássérültek is könnyedén ellátogathatnak a filmekre. Az elmúlt években történt már néhány kísérlet bizonyos filmek hozzáférhetőségének kiterjesztésére, de napjainkig nem volt még példa teljes körűen akadálymentesített mozis eseményre.

„Az audionarrációval ellátott filmek bemutatása egy fontos mérföldkő. Emellett szimbolikus momentum, mely demonstrálja a 22 éves magyarországi jelenlétünkből fakadó elkötelezettségünket a magyar közösség és kultúra iránt. A célunk, hogy a több mint 500.000 hazai, fogyatékossággal élő számára valódi kulturális élményt biztosíthassunk” – mondta el Kis István, a HARMAN magyarországi ügyvezetője és alelnöke.

A HARMAN és az AKKU együttműködése 2017 júniusában kezdődött. A projekt első fázisa az audionarrációval ellátott első film bemutatójával ért ma véget. Ebben az időszakban az AKKU kialakított egy professzionális hangstúdiót, amelyet a HARMAN olyan, magas minőségű eszközökkel szerelt fel, mint például AKG mikrofonok és fejhallgatók, DigiTech effekt készülékek, Soundcraft keverőpultok, és hordozható JBL AV rendszerek. A stúdió közösségi munkahelyként funkcionál, ahol vak és gyengénlátó emberek közreműködésével készülnek a narrációk mozifilmekhez és színházi darabokhoz. A további mozifilmekhez készülő narrációk várhatóan havonta érkeznek majd.

szinkronstúdió

„A magyar társadalom közel 3 százaléka, nagyjából 268,000 ember látássérült. Ők is ugyanazokat a programokat szeretnék élvezni, mint látó társaik” – mondta el Pethes Ágnes az AKKU aktivistája és kommunikációs referense. „Az AKKU az elmúlt két évben több narrációt is készített a közösség számára. Eddig minden egyes alkalommal bérelnünk kellett egy stúdiót ehhez. A HARMAN biztosította, új munkaállomásunknak köszönhetően fenn fogjuk tudni tartani, illetve ki is tudjuk majd terjeszteni kulturális missziónkat, mellyel a fogyatékossággal élő (vak, látássérült, hallássérült, mozgássérült), közel 500.000 magyar embernek tudunk majd segíteni.

A következő néhány hónapban elérhető vetítésekről, illetve a projektről további információt a helyszín honlapján (http://www.premiercafe.hu/mozi/), valamint az eseményhez készített Facebook eseményben érnek el.