Etyeken, a Korda Stúdióban megindult az első itt készülő nagyszabású produkció a Hellboy 2 forgatása. A gyártó a Universal Pictures, a rendező pedig a háromszoros Oscar-díjas mexikói rendező, Guillermo del Toro (Faun labirintusa), aki az előkészületi munkálatok során a 14. Titanic Filmfesztiválon egyik díszvendége volt. Már fel is vették első jeleneteket a stúdió nemrég befejezett, a határidőnél jóval korábban átadásra került 2-es és 3-as ikerműtermeiben. A film érdekében rekordidő alatt, több mint ezer munkással, napi több műszakban sikerült befejezni a négy stúdiót, a műhelyeket, és a három kiszolgáló épületet. A Ron Perlman, Selma Blair és Luke Goss főszereplésével készülő produkció őszig mind a négy stúdiót lefoglalja, és mivel az egyik fontos szereplő az első részben megismert kétéltű ember, nyilván felhasználják a most épülő, közel 6,000 négyzetméter nagyságú, a világ legnagyobb beltéri vizes medencéjével büszkélkedő vizes stúdiót is.
A 72 millió dolláros költségvetésű Hellboy 2 a legnagyobb, legösszetettebb produkció, amit valaha Magyarországon forgattak, és a tervek szerint az alkotás több mint felét a Korda műtermeiben veszi fel a mintegy 350 fős nemzetközi stáb, a fennmaradó részt pedig Londonban forgatják. (Hellboy 2: The Golden Army – várható hazai bemutató: 2008. szeptember.)